Egy atlantai szeméttelepről került elő a Mercedes tojásszerű koncepciója

2023.12.24. 06:34

A legtöbb koncepcióautó végül egy múzeumban, de legalább is egy raktárban pihen, miután a gyártó büszkén körbemutogatta minden eseményen. Vannak azonban kevésbé szerencsés kiállítási darabok, amik aztán roncstelepen kötnek ki. Mint ez a fura tojásszerű Mercedes.

Ha most azt gondolod, hogy a Mercedes 2020-ban így képzelte el az autózás jövőjét, akkor tévedsz. A kapszula formájú egység ugyanis nem egy koncepcióautó volt, hanem csak egy dizájnterv a Mercedes MBUX belteréhez. A kapszula csak azért kellett, hogy a belteret legyen mibe teljes értékűen felépíteni és működtetni.

A feladata ugyanaz, mint bármelyik koncepcióautóé: előrevetít olyan technikai vagy dizájn ötleteket, amiket később az autógyártó adaptál. Ahogy ez meg is történt még 2020-ban az új S-osztály és EQS modelleknél. Nem csak az elrendezés és az ülések, de a fedélzeti számítógép ebben a kapszulában jelent meg először kezdetlegesen abban a formában, amiben később a fent említett modellekben láthattuk.

Hogy a kapszula miért egy atlantai roncstelepen kötött ki végül, azt nem tudni. Ez is kaphatott volna helyet valamelyik Mercedes múzeumban, esetleg építhettek volna belőle szimulátort, vagy bármilyen hasznos eszközt. Így viszont már csak a pusztulás várja.

Forrás: Carscoops