Annyira verette a zimányi Toretto, hogy a fal adta a másikat

2024.01.25. 06:25

A téglafal állította meg a zimányi Torettót Kaposváron, amit térfigyelő kamerák felvettek. A magánakciós csapatásban az autóban utazók könnyebben megsérültek - írta a police.hu.

A 21 éves zimányi sofőr, január 23-án este egy VW Golffal Kaposvár belvárosában érezte úgy, hogy ő most időre megy. Viszont a közlekedési központnál a kanyarban a nagy sebesség miatt elveszítette uralmát az autó felett, majd egy téglafalnak csapódott.

N3767681

Az autóvezető a biztonsági övét sem használta, de szerencsére utasával együtt könnyebb sérüléseket szenvedtek, a mentősök mindkettőjüket kórházba szállították.

A fiatal járművezető a nedves útburkolathoz mérten rosszul megválasztott sebességével, valamint további felelőtlen döntéseinek sorozatával önmaga és a többi közlekedő életét, testi épségét egyaránt veszélyeztette.

N3767682

A rendőrök a helyszínen elvették a forgalmi engedélyét, és kezdeményezték, hogy a sofőrt tiltsák el az autóvezetéstől. Valamint a helyszínelők baleset okozása és a közúti közlekedés szabályainak sorozatos megszegése miatt indítottak eljárást ellene.