Történt egy este, hogy egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei községben az egyik udvaron a kapu csattanására lettek figyelmesek. Az paszabi ház tulajdonosa kinézett az ablakon és megpillantotta V.Zoltánt, amint szeretett kisbuszát próbálja eltulajdonítani. Nem volt rest, kihívta a rendőröket, akik tetten érték az autótolvajt. Rabosították, tettére nem tudott magyarázni, de azt állította megbánta tettét így nem helyezték előzetes letartóztatásba.
![A képen feltehetőleg V.Zoltán látható. - forrás: Police.hu](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5480/54808/548084/54808435_4050225_a0cadaebffbc6e8e9b188d4df6ae3a3e_wm.jpg)
Következő nap, február 7.-én egy ibrányi autószerelő műhely udvaráról jelentették: valaki megfújt egy Audit. A rendőrök úgy gondolták két egymást követő nap két külön autótolvaj nem terem, úgyhogy egyből V.Zoltán nyomán indultak el. Miután megállapították, hogy a tolvaj elhagyta Ibrányt, sőt a vármegyét is, a Gödöllői munkatársaik segítségét kérték, hiszen V.Zoltán a Gödöllőhöz közeli Galgahévízen lakott.
A szabolcsi rendőröknek igazuk lett, a pest megyei kollégáik megtalálták a lopott Audit V.Zoltán háza előtt, majd nem sokkal később magát V.Zoltánt is, aki a szomszédos ingatlanban bújt el. Őrizetbe vették, majd a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra szállították. – írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-Főkapitányság közleménye.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)