2024.02.25. 09:13

Az eredeti Renault 4 rendkívül fontos állomása az autós történelemnek, hiszen sokak szerint a világ első tömeggyártott hatchbackje volt. A Renault úgy döntött, az elektromos korszak küszöbén feléleszti az ikonikus nevet, persze a modern kor elvárásihoz igazodva.

Mindez azt jelenti, hogy az új, Ampr Small EV architektúrára épülő Renault 4 egy kompakt crossoverként születik újjá, mely leginkább a nagyobb hasmagasságban mutatkozik meg. Ezen kívül a modell megtartotta híres elődje formáját, és még retro stílusú lámpákat is kapott - legalábbis a kémfotók tanúsága szerint, melyeket ide kattintva nézhettek meg.

IMG 2470


Sandeep Bhambra, a projekt egyik kulcsembere szerint az eredeti Renault 4 az egyik legsokoldalúbb autó volt a saját szegmensében, hiszen vidéken, terepen és a városban is megállta a helyét. Ezt a fontos tulajdonságot szeretnék megtartani az új változatnál is.

Mivel az új Renault 4 csak 2025-ben érkezik, hivatalos részleteket alig tudunk. Ennek ellenére valószínű, hogy a hasa alá egy 52 kilowattórás akkumulátort, az orrába pedig egy 134 lóerős elektromos motort kap, amelyekkel a hatótáv 400 kilométer körül alakul.