Alig lett vége a Genfi Autószalonnak, már bejelentették a következőt

2024.03.06. 11:43

Alig lett vége a leginkább kínai márkákkal megtöltött Genfi Autószalonnak, a szervezők már bejelentették, hogy jövőre is lesz, ugyanis a mostani „sikeres és ígéretes volt”.

Méghozzá a szervezők már időpontot is tudtak mondaniaz Autocarnak: február 17. 

Látogatók a Genfi Autószalon első napján 2024 február 28-án. Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP
Látogatók a Genfi Autószalon első napján 2024 február 28-án. Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

A rendezvényen összesen 23 gyártó (amiből csak 12 autógyártó) képviseltette magát, amelyekből kiemelhetjük a Daciát, az MG-t, a Renault és a BYD-t. Az autószalon talán legfontosabb leleplezése a Renault 5 és/vagy az MG3 volt. De még meg lehet említeni a Denza érkezését és a BYD terveit is.

A sezrvezők szerinti siker ellenére a korábbi Genfi Autószalonok számaihoz képest szomorú a helyzet: Míg az idein 12 autógyártó volt jelen, addig a 2019-esen 52 gyártó mutatott be legalább egy, de inkább több új modellt és koncepciót. Míg az ideinek a látogatószámáról még nem tudunk információkat, addig azt tudjuk, hogy a '19-esen nagyjából 600 ezer látogató volt.