Hogyan szabad tolatni Horvátországban? És hogyan nem?

2024.06.03. 10:37 Módosítva: 2024.06.03. 10:37

  • Senki, sehol ne tolasson autópályán! Nemcsak a bírság miatt, hanem mert extra veszélyes!
  • Horvátországban emellett vannak egyéb szabályok, amiket be kell tartani. 
  • Lehet olyan szűk út, ahol pedig kötelező. 

Horvátországban bizonyos esetekben komoly pénzbírságot kockázat az azaz autós, aki olyan helyen vezet hátramenetben, ahol az tilos – írta a vajdasági Szabad Magyar Szó hírportál. 

020

A törvény ugyanis kimondja: az a sofőr, aki járművét hátramenetben kívánja vezetni, csak az út egy rövid szakaszán teheti ezt meg. Eközben nem veszélyeztethet, sőt nem zavarhat más közlekedőket. Fontos, hogy tolatásakor minden irányjelzőt be kell kapcsolni, illetve hátramenetkor a járművezető köteles az útnak azon az oldalán haladni, amelyen előre haladt. Emellett köteles a járműve mögött érkező járművet elengedni. Aki nem tartja be a fentieket, azt 30 eurós (12 ezer forint) bírság fenyegeti Horvátországban.

Vannak olyan helyek, ahol kifejezetten tilos a hátramenet, például az autópályán, nemcsak Horvátországban, hanem máshol is. 

Nem véletlenül. Ez extra veszélyes. Senki ne tolasson vagy forduljon meg az elvétett lehajtó miatt semelyik sztrádán, menjen el a következő kijáratig!

A törvény kimondja, hogy a járművezető az autópályán nem állhat meg és nem parkolhat le, kivéve az úttesten kívüli, erre a célra kialakított és megjelölt területeket. Horvátországban az autópályán való tolatásért 390-920 eurós (152–358 ezer forint) pénzbírságot szabhat ki a közlekedési hatóság.

Hasonló tilalmak vonatkoznak az alagutakra is. Az alagúton áthaladó járművezető nem állhat meg és nem parkolhat le az alagútban. Emellett nem fordulhat vissza, illetve nem tolathat. Ennek megszegése 130-tól 260 euróig (19 500–39 000 forint) terjedő pénzbírsággal sújtható.

Kötelező is lehet a tolatás

Szűk utakon történő előzés esetén, amennyiben az út szélessége vagy az úton lévő akadály miatt nem lehetséges rögtön az előzés, kötelesek vagyunk először megállni és szükség esetén tolatással vagy egyébmanőverezéssel haladni. Lehetővé kell tenni a járművek elhaladását egymás mellett – mondja a horvát közlekedésbiztonsági törvény. Akik ezt nem tartják be, 30 eurós (12 ezer forint)  bírságot fizethetnek.

A törvény továbbá kimondja, hogy lejtős, hegyi úton a lejtőn felfelé haladó járművezető köteles biztonságosan megállítani járművét, ha szemből is jönnek. Valamelyik jármű tolatásával is elő lehet segíteni a biztonságos elhaladást. Arra a sofőrre, aki ilyenkor nem működik együtt a többivel, 30 eurós bírságot szabhatnak ki.