Halálos vasúti baleset történt Csehországban, két vonat frontálisan ütközött

2024.06.06. 09:37

  • Súlyos vonatbaleset történt szerdán Csehországban a Pardubice Centrum állomáson
  • Egy személy- és egy teherszállító vonat ütközött frontálisan
  • Az eset során legalább 20-an könnyebben, hárman súlyosan megsérültek, négyen meghaltak
  • Rengeteg mentőt és tűzoltót riasztottak, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre
  • A teherszállító vonat kocsijaiban mérgező anyag volt, de szivárgásról egyelőre nem tudnak
  • Az érintett szakaszt 24 órára lezárták, az ország keleti része és Prága közötti vasúti fővonalat leállították
  • A közlekedési miniszter és a belügyminiszter a helyszínről azt mondta, hogy az eset kivizsgálása megkezdődött, nem érdemes találgatni az okokat illetően
  • Csehország miniszterelnöke őszinte részvétét fejezte ki a tragédia kapcsán

Június 5-én, szerdán éjfél előtt súlyos vonatbaleset történt Csehországban a Pardubice Centrum állomáson – írja az Index. Egy Prágából a szlovákiai Kassára tartó személyvonat ütközött össze frontálisan egy tehervonattal, ami veszélyes anyagokat szállított. Jelenlegi információk szerint a balesetben 20-an könnyebben, hárman súlyosabban megsérültek és négy ember meghalt. A személyszállító vonaton több mint 300 ember utazott, a vasúttársaság szóvivője szerint a sérültek száma még emelkedhet.

A baleset miatt az érintett szakaszt 24 órára biztosan lezárják, Morvaország irányába megszakították a vasúti forgalmat. A személyszállító szerelvény egyik vagonja felborult, illetve eleinte aggasztó volt a tehervonat állapota is, mivel az mérgező kalcium-karbidot szállított. Az első két vagon viszont szerencsére üres volt, így a hatóságok jelenlegi információi szerint nem történt szivárgás.

A helyszínre rengeteg tűzoltó és mentőalakulat érkezett, a felvételek alapján még helikoptereket is odarendeltek. A pontos sérültek száma egyelőre nem ismert és az áldozatokat sem azonosították, viszont a Cseh Sajtóiroda szerint a két mozdonyvezető túlélte a szerencsétlenséget.

A cseh közlekedési miniszter és belügyminiszter együtt utazott a baleset helyszínére és egy tévés interjú során elmondták, hogy a baleset okainak kivizsgálása még folyamatban van, nem érdemes találgatni. Hozzátették, hogy az ország keleti része és a főváros, tehát Prága közötti vasúti fővonalat egyelőre lezárták, ez sok menetrend szerinti járatra hatással lesz. Csehország miniszterelnöke, Petr Fiala őszinte részvétét fejezte ki az esettel kapcsolatban, tragédiának gondolja a történteket.