Meglépte az EU, vámmal sújtják a kínai villanyautókat


  • Júliustól büntetővámot kell fizetni minden kínai villanyautó után, amit az Európai Unióba hoznak
  • A büntetővám teteje 38,1 százalék lehet, az alap 10 százalék mellett
  • Legkevésbé rosszul a BYD járt

Az unió meglépte, amit hónapok óta rebesgetnek: akár 38,1 százalékos büntetővámot is kiszabhatnak a kínai villanyautókra. Az EU a döntésről már értesítette Pekinget, ami jelen állás szerint júliustól lép érvénybe.

Viszont a vám nem egységes, gyártótól függő. Eszerint a

  • BYD-nak 17,4 százalékkal
  • a Geelynek 20 százalékkal,
  • a SAIC-nak pedig 38,1 százalékkal

kell többet fizetnie. Azok a kínai villanyautó-gyártók, akik az EU vizsgálatában együttműködők voltak, 21 százalékos vámot kapnak, míg akik nem, a maximumot kapják. Összesen öt vámkategória lesz, amelyek az EU 10 százalékos importvámjához adódnak hozzá.

Ez ugyan évente kétmilliárd euró bevételt ígér az unió büdzséjébe, de azzal a kockázattal jár, hogy Kína hasonlóan kemény büntetővámokkal válaszol a döntésre.

Az ideiglenes vám novemberig lehet érvényben, ugyanis akkor kell meghozniuk a tagállamok állam és kormányfőinek a végső döntést a kérdésben.

Magyarország két szempontból is fontos szereplője lehet az ügynek a következő hónapokban. Egyrészt 2024 második felében az EU soros elnöke lesz, így fontos szerepet játszhat a döntés előkészítésében, másrészt a vámemelés egyik egyértelmű ellenzője. Ezúttal nem arról van szó, hogy a magyar kormány különutas politikát játszik, ugyanis a vám véglegesítésének egyik legnagyobb ellenfele Németország. A támogatók élén Franciaország és Spanyolország menetel.

Megvetették a lábukat Európában a kínai autók

Kína az EU egyik legnagyobb kereskedelmi partnere. Az ottani autógyártók az elmúlt évben tízmilliárd euró értékben értékesítettek elektromos autókat az öreg kontinensen. Ezzel nyolc százalékra emelkedett piaci részesedésük, ami a 2022-es szint duplája – idézte a brit üzleti lap a Rhodium Group piackutató intézet adatait. 

Peking természetesen ellenlépésekkel fenyeget, és igyekezett meggyőzni az európai kormányokat, hogy gondolják át a lépést. Kínába egyébként jelenleg 15 százalékos vám megfizetése mellett lehet külföldről autókat importálni. Németország és Magyarország mellett Svédország jelentette be, hogy nem fogja megszavazni az új vám véglegesítését. Berlin próbál nyomást gyakorolni Ursula von der Leyenre, az Európai Bizottság elnökére, aki szeretné, ha meghosszabbítanák vezetői megbízását. Olaf Scholz német kancellár nemrégiben arról értekezett, hogy az elszigetelődés és a vámkorlátok hosszabb távon mindent drágábbá tesznek, így mindenki szegényebbé válik miattuk.

Kettős mérce?

Az EU kezdetben 35 százalékos tarifa bevezetését mérlegelte – az USA eközben nemrégiben 100 százalékos büntetővámot fogadott el a kínai villanyautók importjára –, végül 38,1 százalékos plafonban egyeztek meg. 

Az új vám az amerikai Teslának és a kínai BYD-nek okozhatja a legnagyobb fejtörést, attól függetlenül, hogy a BYD járt a "legjobban" a maga 17,4 százalékával, míg a Tesla 21 százalékos büntetővámmal kell, hogy számoljon. Jelenleg ez a két szereplő hozza a legtöbb villanyautót Európába. Nekik azért kell bünetővámot fizetniük, mert Kínában is gyártanak olyan villanyautókat, amiket Európába exportálnak.

A német Kiel Institute gazdaságkutató intézet egy korábbi számítása szerint a 20 százalékos importvám ötödével vetné vissza a kínai villanyautók behozatalát. A kieső mennyiséget pótolja ugyan az európai termelés növekedése, de egyben növeli az árakat az autószalonokban. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a kínai modellek 15 százalékos részesedést érhetnek el 2025-ben az európai villanyautó-piacon. Áruk átlagosan 20 százalékkal lehet az európai modellek ára alatt. 

Mindeközben Törökország is büntetővámot vetett ki a kínai autókra, ők 40 százalékról döntöttek.