A Ferrari addig gyárt V12-es motort, amíg az legális
- Interjút készítettek a Ferrari termékmarketingért felelős vezetőjével
- Elmondta, hogy kitartanak a 12 hengeres motorok mellett, amíg csak lehet
- Korábban elismerték, hogy van ennél jóval hatékonyabb motorjuk is, viszont ebben több az érzelem
- Legújabb modelljükbe, a 12Cilindribe szívó V12-es motort szereltek, 830 lóerővel, amit 9500-as fordulaton ad le
- 2025-ben jön majd az első elektromos modelljük
- Az évtized végére egyszerre szeretnének majd elektromos, hibrid és belső égésű motoros modelleket a palettára
Az olaszoknak gyakran fontos a tradíció, így egy olyan gyártó, mint a Ferrari nem fog mindig engedni az autóipari trendeknek. Lassan adták be a derekukat az SUV őrületnek és a downsizinggal sem foglalkoztak túl sokat, az elektromos átálláshoz pedig egyelőre óvatosan közelítenek. Egy dolgot azonban nem hajlandóak feláldozni semmiért: a V12-es motort.
Vége a várakozásnak, itt a Ferrari SUV-ja, a Purosangue
Semmi villany vagy turbó, csak egy bitang erős V12-es szívómotor.
Az ausztráliai Car Expert magazinnak adott interjút az olasz márka termékmarketingért felelős vezetője, amiben elmondta, hogy addig tartanak ki a 12 hengeres motorok mellett, amíg azt legálisan megtehetik. A Ferrarinál úgy látják, hogy a belső égésű motornak még bőven lesz szerepe a jövőben, ezért az szintetikus üzemanyagok elterjedésében bíznak.
Legújabb V12-essel szerelt modelljük egyébként pont a motorjáról kapta a nevét. A Ferrari 12Cilindriben lévő, 6,5 literes szívómotor 9500-as fordulaton ad le 830 lóerőt. Nem csak a literteljesítmény elképesztő, de az autónak valószínűleg a hangja is fantasztikus, hiszen ha kell, akkor a tízezres percenkénti fordulatot is elérheti a főtengely. Bár ez elképesztő szám, nem ez a legpörgősebb utcai autó. Például a Gordon Murray Automotive T.50 motorja 12 ezernél is magasabbra forog.
Puritán szexizés az új Ferrari 12Cilindri
Se turbó, se hibrid hajtás, csak a V12.
Azt egyébként a Ferrainál is elismerték, hogy a V12-es szívómotor nem a leghatékonyabb motorjuk. Korábban a vezető formatervező, Flavio Manzoni elismerte, hogy a turbós V8-as motorjuk hatékonyabb, ám abban nincs annyi érzelem. Ezért is fontos nekik, hogy megtartsák a V12-es motort ameddig azt a hatályos jogszabályok engedik azokon a piacokon, amiken jelen vannak.
Emellett a Ferrari gondol a jövőre és már folyamatban van az első elektromos autójuk fejlesztése, várhatóan 2025-ben mutatják majd be. Azt tervezik, hogy az évtized végére a palettájuk 40 százalékát elektromos, szintén 40 százalékát pedig hibrid modellek alkotják majd, míg a maradék 20 százalékban maradnak a simán belső égésű motorral szerelt autók. Az olasz vállalat vezérigazgatója arról is beszélt nemrég egy interjúban, hogy a belső égésű motorokat nem szabad még elengedni.
Forrás: Motor1.com
Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Hídnak ütközött egy teherautó az M1-esen, két sávot lezártak
A híd szerkezete megsérült, a kár súlyos. A forgalomkorlátozás miatt dugóra kell számítani.
- Hírek
Két ökör megfeneklett a homokban egy Ferrarival, ökrös szekér mentette ki őket
Nem túl meglepő módon kiderült, hogy a homokos tengerpart nem a Ferrari California terepe.
- Hírek
Először csökkent a Tesla éves kereslete
A Cybertruck sem segített. A részvények így is növekedtek az előző évhez képest.
- Hírek
Szombattól legálisan lecserélheted a halogént LED izzóra
De nagyon nem mindegy, hogy milyenre.
- Hírek
Minimális álcával tesztelik az új Volkswagen T-Roc-ot
A T-Roc második generációját még idén bemutatják.
- Hírek
Kabrióként és négy ajtóval marad a BMW M8, tisztes sportautóként elkaszálják
A 8-as sorozat új generációja 2026-ra volt tervezve, de a vezetőség még nem döntött a modell jövőjéről.
- Hírek
Járőrautó mellől indított gyorsulási versenyt egy BMW-s, egy audis és egy toyotás
A járőr egy darabig üldözte a BMW-st, de végül felhagytak a követésével.
- Hírek
Al Rajhi nyerte a Dakar 48h Chrono szakaszát, de összesítettben még mindig Henk Lategan vezet
A kétnapos szakaszon sok volt a büntetés, volt aki emiatt csúszott vissza egy helyezést.
- Hírek
A luxus-SUV-k elszívják a levegőt a luxusszedánoktól
Harmadával csökkentek a luxusszedánok eladásai 2024-ben. Nem a vásárlóerő szűnt meg: a drága SUV-kből egyre többet adnak el.
- Hírek
2025-ben jöhet a 9. generációs Hilux, már a nevét is tudjuk
A hetedik generáció Hilux Revo, a nyolcadik Hilux Vigo néven futott.
- Tesztek
Öt liter körül az egész családdalTeszt: Škoda Octavia Combi 2.0 TDI DSG
Kevés biztosabb pont létezik az Octaviánál, ráadásul minden generációval feltűnően modernebbé válik, így nem csoda, hogy uralja a piacot.
- Égéstér
A bérlőknek nem kell villanyautó
Sződi János nem csak a MűhelyPRN-ből ismert Avalon szerviz tulajdonosa, de az Autókölcsönzők Szövetségének elnöke is.
- Hírek
Toyota Landc Roomy: a legaranyosabb autó vadkempingezéshez
Az alapból is kedves Toyota Roomy kapott egy izgalmas off-road csomagot.
- Hírek
Köszi, belső égés és SUV-k: 40 éves eladási rekordot dönthet a Mazda az USA-ban
A japán gyártó szinte kizárólag különböző hobbiterepjáróknak köszönheti a sikerét.
- Hírek
Elkezdte ütni a sofőrt a részeg utas, baleset lett a vége
Az Egri Járási Ügyészség a férfit a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja.
- Hírek
Alig jelent meg, máris lecsapták az új Dodge Charger Daytona tetejét
Állítólag így is 2,6 tonna az elektromos kupé, várjuk, mennyi lesz az átalakítás után.
- Hírek
Ónos eső érkezik, korcsolyapálya lehet az utakból
Hidegfront hoz magával csapadékot, érdemes lesz óvatosan közlekedni.
- Olajdoktor
Maradt egy kis régi olaj, beletölthetem-e az új kocsiba?
A viszkozitás ugyanaz, de más a minősítése. Utántöltésre használhatom azért?
- Hírek
Két egybeépített WRC motor hajtja a Genesis Le Mans-i versenyautóját
Nem ideális megoldás, de vannak előnyei.
- Hírek
Autóból, menet közben lőtték a tűzijátékot az Üllői úton
Egy E39-es BMW tetőablakán át repültek magasba a rakéták.
- Hírek
Ködös időre figyelmeztet a Magyar Közút
A köd miatt akár 100 és 300 méter között lehet a belátható út hossza.
- Hírek
4,3 millió autót adott el a BYD 2024-ben, ami 41 százalékos növekedés
Ennek viszont alig 10 százalékát értékesítették külföldön.
- Hírek
Lezúzott a suzukis egy vasúti sorompót, majd lelépett a helyszínről
A rendőrök már keresik az autóst, a lakosság segítségét kérik.
- Hírek
Megveheted Bill Clinton páncélozott, elnöki limóját, és ez baromi nagy szó
A speciális, dollármilliókból átalakított Cadillac Fleetwood az egyetlen elnöki limuzin, vagyis First Car, ami végül a privát szektorban landolt.
- Hírek
Felrobbant egy tüzijátékokkal megrakott Cybertruck Las Vegasban
Nincs kizárva, hogy terrorcselekmény volt.