- Nagy csalódást okozott a Tesla a befektetőknek azzal, hogy kiderült: a cég elhalasztja a kormány és pedálok nélküli robot taxijának bemutatását. A kiszivárgott hírről kiderült, hogy igaz.
- A sajtóhírek szerint októberre tolták a bemutatót, ám ez egyelőre nem biztos.
Elon Musk a Tesla vezérigazgatója megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint elhalasztják a vállalat legújabb prototípusa, a Robotaxi bemutatását. Azt is elmondta, hogy nem volt elégedett az autó elejének dizájnjával, ezért változtatásokat kért.
A Bloomberg július második hetében saját értesülése alapján írta meg, hogy októberre halasztják a Robotaxi premierjét, amit augusztus 8-ára terveztek. A hír szerint több prototípust akarnak építeni a újdonság teszteléséhez, amihez több időre van szükség. Musk nem erősítette meg a sajtóértesülésnek azt a részét, hogy októberben lesz a bemutató. Ugyanakkor azt mondta, hogy fontosnak tartja az autó elejének újratervezését. Emellett a több idő lehetővé teszi, hogy előálljanak pár egyéb dologgal is.
A Tesla elkötelezett az önvezető technológia mellett, amelyet a cégvezető 2016 óta ígér de eddig adós maradt az áttöréssel ezen a téren. A Robotaxiról nem lehet sokkal többet tudni, mint hogy egyelőre ez a neve. Dizájnja a Cybertruckkal felvázolt mintát követi, nem lesz benne a kormány és pedálok.
Zuhanás a hegymenet után
A Bloomberg híre elég nagy csapásként érte a Tesla részvényeit. Elvesztették értékük 8 százalékát, ami elmosta az azt megelőző több mint tíznapos emelkedés során felhalmozott nyereséget. Ezt a vártnál jobb második negyedéves értékesítési adatoknak köszönhették. Így a cég idei tőzsdei teljesítménye ismét a negatív tartományba került. Hosszú a nem teljesített ígéretek sora Musk 2015-ben azt ígérte, hogy három éven belül megvalósul a teljesen autonóm vezetés. Aztán 2016-ban azt mondta, hogy 2017 végére olyan autóval állnak elő, amely kirándulásra viheti utasait anélkül, hogy azoknak be kellene avatkozniuk az önvezetésbe. További ígérete volt 2019-ben, hogy cégének 2020-ra egymillió olyan autója fut majd az utakon, amelyet robotaxiként is lehet használni.Ezekből a víziókból eddig semmi sem valósult meg, a Tesla nem tudott előállni olyan technológiával, amely képes lenne teljesíteni az autonóm vezetés „level 3-as” szintjét. Ez azt jelenti, hogy az autó képesvezetői felügyelet nélkül közlekedni, a sofőrnek elég a fél szemét az úton és az autón tartania.Eközben az Alphabet tulajdonában lévő Waymo és a General Motors Cruise vállalkozása bevezette robotaxi szolgáltatását az USA bizonyos városainak bizonyos részein. Ezzel alaposan megelőzték a Teslát.A nem túl fényes eredményeket hozó 2024. áprilisi tőzsdei gyorsjelentés ismertetésekor Musk megismételte, hogy olyan robot taxikkal akarnak előállni, amelyekből vezető nélküli személyszállítási-hálózat építhető és nyereséges vállalkozásként üzemeltethetők. A cégvezető a tőle megszokott hetykeséggel hozzátette ehhez, hogy azok, akik nem hisznek a Tesla önvezető technológiájában, bizonyára már nem befektetői a villanyautó-gyártónak. A Tesla bemutatóinak dátuma nem feltétlenül jelenti azt, hogy az érintett termék elkészült volna. A Semi névre keresztelt elektromos kamion-nyergesvontatót például 2017-ben mutatták meg a nagyközönségnek, de csak 2022 decemberétől szállítják a megrendelőknek. (Via CNBC , Electrek )