Saját magát szidja a VW

2024.08.04. 06:34

  • A Volkswagennél az év eleje óta folyik egy óriási költségcsökkentés, ám úgy tűnik, nem voltak elég szigorúak a német közgazdászok. 
  • Eközben a befektetők ízlelgetik a VW befektetését a Rivianba.
DB2021AL01057 large

A Volkswagennek jelentős költségcsökkentési erőfeszítéseket kell tennie az idei második félévben és azt követően ahhoz, hogy ráncba szedje nyereségrátáját – írta a Reuters a vállalat önkritikáját idézve.

Kevéske

A cégvezetés úgy találta, hogy az első fél évben elért profitmarzs túl kicsi volt. Az elemzők várakozásának teljesítését kevésnek tartják. A második negyedéves gyorsjelentés szerint az úgynevezett EBIT nyereség, amely nem tartalmazza a hitelek kamatát és az adókat, 5,46 milliárd euró lett szemben az egy évvel korábbi 5,6 milliárddal. A nyereségráta 6,5-7 százalék volt, ami megfelelt a várakozásoknak, miután a vállalat korábban jelezte, hogy nem fogja elérni a tervezett 7-7,5 százalékot.

Az autógyártó bizonyos üzemeiben, köztük a wolfsburgi központi telephelyen 25 százalékkal csökkentette gyártókapacitását. Ez része annak a tervnek, hogy egész Európában 10 százalékkal zsugorítsák az üzemeket. A cég az egész világon frissíti modellkínálatát, ám ezzel nem tudja ellensúlyozni az elektromos autók iránti kereslet növekedésének lassulását és az emelkedő gyártási költségeket.

Oliver Blume vezérigazgató a kiadások lefaragásának lázában ég. Ennek szellemében – versenytársakhoz hasonlóan – elhalasztották a belső égésű motorokkal hajtott autóik kivezetését a piacról és mérséklik a tőkebefektetéseket.

A 2025–2029-es időszakban 165 milliárd eurót szánnak erre a 2024–2028-ra tervezett 180 milliárd után.A Volkswagen a közepén jár a tavaly decemberben bejelentett tízmilliárd eurós megtakarítási terve végrehajtásának. A program részeként elindított korai nyugdíjazások például hamarosan meghozhatják az eredményüket. Az üzemi eredményráta a leépítéssel járó költségek és az Audinál kialakult beszállítási gondok miatt öt százalékra csökkent.

Mi lesz a rivianes partnerséggel? 

A VW egyébként júliusban jelentette be, hogy ötmilliárd eurót fektetne be az amerikai Rivian startup villanyautó-gyártóba, amely elektromos kisteherautókkal van jelen a piacon. Járműplatformokat és a Rivian szoftverét osztanák meg, ami beindította a szakértők fantáziáját.

Azt találgatják, hogy a német autógyártó teljesen feladhatja saját szoftverfejlesztő részlegét, amely eddig csak a határidők lekésésében jeleskedett. A cégvezetés azt mondja, hogy a következő generációs szoftvereket már közösen fejleszthetik a Riviannal.