Bepanaszolta Kína az Európai Uniót a WTO-nál

2024.08.10. 12:33

  • A kínaiak feljelentették a WTO-nál az Európai Uniót a védővámok miatt.
  • A kínaiak szerint az EU aláásta az éghajlatváltozás kezelésére irányuló globális együttműködést.
  • Ezzel új szintet lépett a Kína vs. EU kereskedelmi háború.

A kínai kereskedelmi minisztérium hivatalosan is panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO-nál), az Európai Unió azon döntése miatt, amely szerint  védővámokat vetettek ki a kínai autógyártókra.

A Kereskedelmi Minisztérium közleménye szerint a kínai állam augusztus 9-én reggel vitte az ügyet a WTO elé, amelynek célja, hogy az elektromos járműfejlesztések jogait és érdekeit megvédjék. A kínaiak szerint az EU súlyosan megsértette a WTO szabályait és aláásta az éghajlatváltozás kezelésére irányuló globális együttműködést. A kereskedelmi minisztérium szóvivője újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy: Sürgetjük az EU-t, hogy haladéktalanul javítsa ki vétkeit, és óvja meg a Kína és az EU közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködést, valamint az elektromos járművekhez szükséges ellátási láncok stabilitását.

Peking kapcsolata az EU-val az elmúlt hónapokban újabb mélypontot ért el, mivel az EU követi az USA kínapolitikáját az elektromos járművekkel kapcsolatban és védővámokat vetett ki a Kínában gyártott járművekre. Kína emiatt már megtorlással fenyegetőzött az európai farmerekkel és repülőgépgyártókkal szemben, és dömpingellenes vizsgálatot indított a francia szeszesitalipar ellen is. A WTO-nál való feljelentéssel most Kína újabb szintet lépett az EU elleni kereskedelmi háborúban.