Félt, hogy kifogy az üzemanyag, ezért kétszázzal repesztett a következő benzinkútig

2024.08.12. 17:15

  • 196 km/h-s sebességgel száguldott egy autós egy amerikai autópályán.
  • Mikor egy rendőr megállította, furcsa magyarázattal állt elő, majd ismét száguldozni kezdett.
  • Végül egy PIT manőverrel kellett megállítani.

A teljesen abszurd, fordulatokban gazdag eset egy durva gyorshajtással kezdődött, innentől pedig csak lefelé vezetett az út.

Képernyőkép 2024-08-12 154058.png


Az Arkansas államban található West Memphis közelében, hajnali három óra környékén egy fehér Volkswagen Tiguan haladt az autópályán, 122 mph (196 km/h) sebességgel. A száguldó SUV-ra egy éppen szolgálatot teljesítő rendőr is felfigyelt, aki hamar üldözőbe vette a gyorshajtót.

Hiába érte azonban utol, a volán mögött ülő nő először nem akart lassítani. Az igazán abszurd fordulatok ezután következtek: amikor a Tiguan végül mégis félreállt, a sofőr azzal védekezett, hogy vészhelyzetben van: azért hajtott gyorsan, mert az autójából mindjárt kifogy az üzemanyag.

Hogy a nő mégis miből gondolta, hogy erre a problémára az extrém gyorshajtás a megoldás, sajnos nem tudtuk meg. Ugyanis a rá fegyvert szegező rendőr kiabálása ellenére visszaszállt az autójába, és folytatta a száguldozást.

A rendőr ismét utána eredt, de ezúttal drasztikusabb eszközöket vetett be: egy PIT manőverrel hatástalanította a menekülő autóst. A nő azonban még tudta rontani a helyzetét: arra a kérdésre, hogy fogyasztott-e alkoholt, azt mondta, „nem olyan sokat". A rendőrök ezután egy felbontott alkoholos italt találtak a Tiguan utasterében.

A nőt végül közúti veszélyeztetés, gyorshajtás és ittas vezetés vádjával tartóztatták le.