10 000-ig forgó V8-as hibridként jön a Lamborghini Temerario

2024.08.16. 20:29

  • Végre bemutatkozott a Lamborghini legújabb modellje, a Temerario.
  • A külső megjelenés a gyártó hagyományos formavilágát ötvözi modern megoldásokkal.
  • A motorháztető alatt egy 4 literes, hibrid V8-as rejtőzik 920 lóerős összteljesítménnyel.

Egy vadonatúj Lamborghini bemutatója mindig eseményszámba megy, hiszen ilyesmire még manapság is viszonylag ritkán kerül sor. Idén a kisebbik sportautó váltott műszaki hátteret és ezzel együtt nevet is, de bármilyen extrém autóról van szó, ebben a műfajban is fontos, hogy az újdonság senkinek se okozzon csalódást. A hivatalos leleplezés előtt egy online esemény keretein belül a formatervező, Mitja Borkert személyesen mutatta meg az akkor még csak Huracán utódnak nevezett Temerariót, és bármennyire is tetszett, valahogy nem lepődtünk meg rajta.

Ez főleg annak köszönhető, hogy amióta 1974-ben ledöbbentették a világot a Countach vonalaival, azóta kitartanak az alapvető arányok és maga a stílus mellett. Borkert számára is jóleső kihívást jelentett átültetni a 2020-as évekbe a márka DNS-ét, és közben megőrizni a klasszikus szellemiséget, amiről a Lamborghinik évtizedek óta azonnal felismerhetők. A harmonikusnak és elegánsnak is bátran nevezhető Temerario a meghatározó, hatszög formájú nappali menetfényről sötétben is azonosítható. A szokáshoz hűen kívülről is látható a motor, amit az új légterelő vesz körül.

Az alapoktól újra felépített Temerario karosszériáját és padlólemezét is úgy alakították ki, hogy a légáramlás a lehető legjobban szolgálja a stabilitást, javítsa a mechanikai elemek hűtését és optimalizálja a fékezési tulajdonságokat. Viselkedését jelentősen befolyásolja a legmodernebb technológiával megtervezett és gyártott alumínium térváz, ami 20 százalékkal merevebb a Huracánénál, miközben egyszerűbb és könnyebb is, ráadásul a kis Lamborghini passzív biztonságát is javítja. Még nagyobb hangsúlyt fektettek a különböző felhasználási módokra.

A Temerario kétféle változatban készül, a versenypályákkal szimpatizáló vevőknek szánják a Lightweight Pack kivitelt, ami szénszál erősítésű polimer splitterrel, oldalsó légterelőkkel és motorháztetővel, újrahasznosított szénszálas padlólemez-burkolattal, polikarbonát oldalablakokkal és Gorilla Glass hátsó ablakkal 12,65 kilót spórol. Akinek mindez nem elég, az opcionális Carbon Pack-kel a hátsó diffúzoron, a tükörházakon és a levegőbeömlőkön további 1,82 kilót nyerhet.

Miközben a régi elődök, a Jalpa, a Silhouette és az Urraco is a saját fejlesztésű V8-as szívó benzinessel készültek, az Audi-érában bemutatott Gallardo és Huracán V10-ese után akár visszalépésnek is tűnhet a 4,0 literes, V8-as, duplaturbós motor bevetése. A Lamborghininél éppen ezért mindent elkövettek, hogy a vevők ne érezzék így. A 200 lóerős literteljesítményű motor 10 000-es fordulatszámra képes, ami egyedülállóvá teszi az utcai autók között. 9000 és 9750 között 800 lóerős csúcsteljesítményt lehet belőle kipréselni, de ez ma már nem elég a boldogsághoz.

A nyolcfokozatú duplakuplungos váltót használó hajtásláncba nem egy, nem kettő, hanem három villanymotort is beiktattak, így a rendszerteljesítmény eléri a 920 lóerőt és a 800 Nm nyomatékot. Egy ilyen szupersportautó esetében a szokásosnál is fontosabb 0-100-as sprint 2,7 másodpercbe telik a Temerario kormánya mögött, majd megfelelő környezetben alig pár másodperc múlva már 340 km/h-s végsebességet is leolvashatunk az új digitális műszerről.

A belső teret a Revueltóval bevezetett logika szerint rendezték be, még az apró részletekből is átemeltek néhányat. Az autó szinte minden porcikáján megtalálható hatszögek az utastérbe is beszivárogtak. A szellőzőrostélyok, a tükrök és az ülések nyakánál elhelyezett díszítés mind ezt a formát kapta. A magas embereknek bizonyára örömhír, hogy az utastér érezhetően tágasabb lett az elődhöz képest: a fejtér 3,3, a lábtér pedig 4,5 centiméterrel nőtt, így a Lamborghini szerint egy két méter magas NBA játékos még úgy is kényelmesen elfér, hogy sisakot visel a fején.

A műszerfalon és környékén három infotainment kijelző is helyet kapott. A sofőr előtt egy 12,3 colos digitális műszeregység terpeszkedik, a középkonzolra egy 8,4 colos központi kijelző került. Az anyósülés előtt is találunk egy kijelzőt, de ennek egészen furcsák az arányai: a 9,1 colos egység inkább egy csík, amiről könnyen leolvasható az aktuális sebesség, és egyéb fontos információk.

Bár a Temerariót kívül-belül alaposan megismertük, két fontos kérdésre még nem kaptunk választ. Az ár és a pontos megjelenési dátum továbbra is ismeretlen.