Videó: a kiskunhalasi Mad Mike megmutatta, hogyan kell nem driftelni

2024.08.18. 09:08

  • Egy kiskunhalasi férfi bemutatta, hogyan kell nem driftelni és közben kidönteni egy fát, majd később egy táblát.
  • A wishes Ken Block kínkeserves próbálkozásai között egy anyát és gyermekét is veszélyeztette.
  • A képzeletbeli versenyző feladta magát a rendőrségen.

Egy sofőr úgy gondolta, hogy menő, ha autójával "driftelget"" és ehhez egy kiskunhalasi parkolót választott 2024. augusztus 4-én este. Ez a felelőtlen és veszélyes mutatvány annyira jól sikerült neki, hogy végül egy fának csapódott.

Két nappal később ugyanez az autó egy belvárosi gyalogos-átkelőhelyhez gyorsan közeledett, ahol egy anya és gyermeke haladt át éppen, akik észlelve az autóst megijedtek és megtorpantak. Az autósnak szerencsére sikerült lefékeznie, így nem történt nagyobb baj. 

Ezt követően azonban az autó visszatért a jól megszokott parkolóba, ahol ismét megmutatta képességeit. A veszélyes drift során egy közlekedési táblát bombázott le. 

A férfi nem gondolta, hogy mutatványát kamerák is rögzítik, melyek fel is kerültek a közösségi médiára. A kiskunhalasi rendőrökhöz érkezett feljelentést követően nem volt nehéz dolguk az egyenruhásoknak, mivel az autó rendszáma is felismerhető volt a felvételen. A felelőtlen sofőr is érezte, hogy lebukott, és nem várta meg, hogy a rendőrök becsöngessenek hozzá, hanem besétált a kapitányságra, ahol feladta magát és beismerő vallomást tett. A férfival szemben pénzbírságot szabtak ki, valamint több hónapra eltiltották a járművezetéstől. 

A zebrán történteket egy másik – még folyamatban lévő – eljárás keretén belül vizsgáljak a rendőrök, írta a rendőrség. Az elkövető kínszenvedéses próbálkozásait szerencsére megosztották, amit egyszerre szórakoztató és kellemetlen végignézni: