Lázár János bejelentette, hogy hamarosan megkezdik Magyarország legnehezebb autóútjának építését

2024.08.29. 10:18

  • Lázár János egyeztetett az érintett területek országgyűlési képviselőivel az M100-as autóút megépítésének a terveiről.
  • A szakasz Esztergomot kötné be a haza gyorsforgalmi úthálózatba, pontosabban az M1-es autópályába.
  • A domborzat miatt az építés különösen komplex feladat, három alagútra és völgyhidakra is szükség lesz.
  • A 2x2 sávos utat egyszer 2021-ben már tervezték megépíteni, de akkor el kellett halasztani.
  • Hamarosan kiírják a közbeszerzést a projektre.
  • Tervezik az M10-es autóút megépítését is, amely a 10-es főút terhelését csökkentené.

Hamarosan megkezdődhet az M100-as autóút építése, jelentette be Lázár János egy Facebook-posztban. A szakasz Esztergomot kötné össze az M1-es autópályával, tehát a megyei jogú várost bekötné a hazai gyorsforgalmi hálózatba. Erre azért van szükség a miniszter posztja szerint, mert a kormány kitűzte céljául, hogy minden megyei jogú város elérhető kell legyen a hazai gyorsforgalmi hálózatról. A poszt szerint ma már csak három városhoz kell ehhez infrastruktúrát kiépíteni, és most Esztergom következik.

Megtörténtek az egyeztetések és Menczer Tamás államtitkár posztja szerint a pálya már az építési terveket is megkapta. A következő lépés, hogy közbeszerzést írnak ki a projektre, így megvalósulni látszik az, amire korábban kevesen számítottak. A projektet ugyanis 2021-ben majdnem elkezdték, de év végén kitört az orosz ukrán háború, illetve az ország gazdasági helyzete sem volt túl fényes, ezért sok másik beruházással együtt ezt is elhalasztották. Ennek ellenére most úgy néz ki, hogy mégis nekiesnek az M100-nak az M10-es gyorsforgalmi úttal együtt, ami Kesztölcöt kötné össze Budapesttel. Ennek az lesz a feladata, hogy a 10-es számú főútról levegye a terhelés jelentős részét.

Az M100-as autóút építése egyébként Lázár János szerint az eddigi legkomplexebb ilyen jellegű beruházás lesz. A domborzat miatt a tervek szerint három alagútra és több völgyhídra is szükség lesz majd, mire összekötik Esztergomot az M1-es autópályával. Emiatt az építés költségei is szokatlanul magasak lehetnek majd, erről egyelőre viszont nincs pontos adat. 2021-ben még 350 milliárd forintra becsülték a beruházást a 32,3 kilométeres M100-asra, ez már akkor is majdnem 11 milliárd forintot jelentett kilométerenként.

A 2021-es tervezés során 2052-re ígérték a projekt befejezését, de a mostani posztokban nem írnak határidőkről. Egyelőre ott tart az ügy, hogy az M100-as, 2x2 sávos út kapcsán még idén kiírják majd a közbeszerzési pályázatot.

Mind a két gyorsforgalmi útra nagy szükség van

Esztergomi lakosként csak üdvözölni tudom a projektet, főleg mert napi rendszerességgel járok Budapestre. A 10-es útra nyugodtan mondhatom, hogy az ország egyik legforgalmasabb főútja, reggelente előfordul, hogy Pilisvörösvárig áll a Budapestre tartó kocsisor, de Solymárig biztosan. A térségben nem csak az autó, de a teherforgalom is jelentős, a helyi települések a főút mentén rettenetesen zajosak és ez gyakran csak éjszakára csillapodik, hajnalban kezdődik minden elölről.

Jól szemlélteti a dolgot, hogy ha 7 órakor indulok el Pestre, akkor 2 óra felérni a harmadik kerületbe, ha hajnali 5 órakor, akkor megúszom egy órával. Ez oktatási időszakban rosszabb, mert mindenki külön-külön autóval visz iskolába a gyerekét.

Évekig jártam a XI. kerületbe, akkor célszerű volt Tinnye és Zsámbék fele autóznom, ami csak egy fél fokkal jobb. Hangulatos kis települések bújnak meg a dombok között, majd elindul temérdek autó és kamion, máris megváltozik a dolog romantikája. Viszont egyelőre ez a legrövidebb út, ha az ember elérné a gyorsforgalmi hálózatot.

Akinek nyugat felé van dolga, az Tatabánya felé veszi az irányt. Sokáig kavartak a kamionok a Bajna-Héreg szerpentinen, majd onnan kitiltották őket, így most a dunaparti településeket (Lábatlan, Süttő, Dunaalmás, stb.) teszi élhetetlenné a súlyos teherforgalom – erre is jártam évekig.

Ha megépül az M100-as és M10-es szakasz, azzal nem csak az autósok, kamionosok, de a környező településen élő emberek életét is megkönnyíti a vezetés. A szmog és a zaj jelentős része eltűnik majd a kisebb településekről, a teherforgalom szinte minimalizálódik a jelenlegihez képest. Csak kérdés, hogy mikor.