Kár pánikolni, a GM szerint minden rendben lesz

2024.10.09. 16:48

  • Igyekezett megmagyarázni a General Motors bizonyítványát a vállalat vezérigazgatója a befektetőknek, ami a részvények árfolyamának emelkedésén nem nagyon látszott meg.
  • A cégvezető szerint nincs ok a pánikra.
general-motors-kokomo-parking-lot-shows-the-nightmare-the-chip-s

A vállalat befektetői fórumán Mary Barra, a General Motors (GM) vezérigazgatója igyekezett megnyugtatni a cég részvényeseit, akiket aggaszt az elektromos autók iránti gyenge kereslet és a benzinzabáló kisteherautók jövője – derült ki a Reuters összefoglalójából.

Ami az utóbbit illeti, a cégvezető nem lát okot az idegeskedésre. Úgy véli ugyanis, hogy a hagyományos belső égésű motorokkal felszerelt autók eladásán elérhető nyereségráta még nem érte el a csúcsát. Szerinte a villanyautók ügyében sem kell pánikolni, mert ezek értékesítése fel fog futni.

Így összességében a 2025-ben várható profit nagyjából annyi lesz, amennyit 2024-ben zsebre tehetnek. A befektetők nagyon kíváncsiak voltak arra, hogyan alakul az autógyártó kínai részlegének átszervezése, illetve hogyan áll az robotaxikat üzemeltető Cruise vállalkozás gatyába rázása. A GM vezetője az előbbiről csak annyit mondott, hogy csökkentették az eladatlan autók készletét. Az utóbbit az vitte padlóra, hogy az egyik autonóm autó részese volt egy balesetnek, ami után le kellett állítani a robotaxizást. Fél évig vizsgálták, mi okozta a bajt. Kiderült, hogy a Cruise vállalkozás vezetőségének arroganciája áll a háttérben. Barra tájékoztatása szerint újrakezdték az autók tesztelését emberi ellenőrzés alatt.

Paul Jacobson, a GM pénzügyi igazgatója elárulta, hogy ez az üzletág 2025-ben több mint 2 milliárd dollár - nagyjából 730 milliárd forint - veszteséget okozhat. A GM magabiztos abban, hogy képes lesz mérsékelni az elektromos autói árát. Ezt főként az alkatrészek számának csökkentésével akarják elérni. A cégvezetés szerint az úgynevezett változó profit – bevétel mínusz változó költségek, bér, nyersanyagok – már idén év végén pozitív lehet. A villanyautókon elszenvedett üzemi veszteség 2025-ben 2 milliárd dollárral 4 milliárd dollárra csökkenhet 2025-ben. A befektetők nem vitték túlzásba a cég vezetőségének dicséretét. A GM részvényeinek ára kevesebb mint 1 százalékos növekedéssel 46,01 dollárra araszolt fel a keddi amerikai kereskedés során.