- Hivatalosan is bejelentette a Toyota, hogy együttműködésbe kezdenek a Haas Forma–1-es csapatával.
- Bár a felek szakmai és technológiai téren is segítik egymás munkáját, a Toyota szerint ez nem egy F1-es visszatérés.
A Formula.hu még júliusban szellőztette meg, hogy a Toyota Forma–1-es visszatérésre készül a Haas csapat partnereként. Október 11-én hajnalban meg is érkezett a hivatalos bejelentés, amiben néhány egészen furcsa részlet is akad.
A Toyota nem vásárolja fel a Haast, és nem indít saját csapatot. Ehelyett egy kiterjedt együttműködést kezdenek az amerikaiakkal, ami a remények szerint mindkét fél számára gyümölcsöző lesz. A Toyota saját szakértelmét és tudását használva, tervezési, gyártási és műszaki szolgáltatások keretében segíti a Haast, miközben az amerikaiak lehetőséget adnak a japán szakembereknek, mérnököknek vagy akár versenyzőknek, hogy a motorsport királykategóriájában elsőkézből szerezzenek tapasztalatot.
A felek között tehát tényleges szakmai együttműködés alakul ki, nemcsak annyiról van szó, hogy a Toyota logója megjelenik a Haasok oldalán. Ennek ellenére a Toyota igyekezett hangsúlyozni, hogy ez nem egy Forma–1-es visszatérés, még akkor sem, ha minden jel erre utal. „Kérlek titeket, ne az legyen a holnapi szalagcím, hogy 'A Toyota végre visszatér az F1-be'! Ehelyett jó lenne olyan szalagcímeket és cikkeket látni, amik a japán gyerekeket álmodozásra inspirálják arról, hogy egy nap ők is a világ leggyorsabb autóit vezethetik." – nyilatkozta Akio Toyoda.
Tomoya Takahashi, a Toyota Gazoo Racing vezetője is hasonlóan nyilatkozott. Szerinte a Haasszal való együttműködés nem Forma–1-es visszatérés, hanem lehetőség a Toyota számára, hogy fejlessze a versenyzői és dolgozói képességeit.
Spekuláció: A Toyota furcsa kommunikációjának oka az lehet, hogy a japán vállalat 2002 és 2009 között már szerencsét próbált a Forma–1-ben. A projekt azonban nem hozta a várt eredményeket – a csapat még futamgyőzelemig sem jutott – így Akio Toyoda az F1-es program leállítása mellett döntött. Ha a mostani Haas csapattal való együttműködést visszatérésként kommunikálnák, ez akár a megbánás jele is lehetne. Erre néhány mondatban Akio Toyoda is utalt: „Azt hiszem, a szíve mélyén ez az Akio Toyoda nevű öregecske autórajongó fickó mindig bánta, hogy a Forma–1-es kivonulással blokkolta az utat a japán fiatalok előtt a világ leggyorsabb autói felé. Ezzel együtt, bár a média minden lépésemet figyeli, ki merem jelenteni, hogy a Toyota F1-es kivonulásával kapcsolatos döntésem helyes volt."