Tripla kockázatot futnak a magyar autósok, meg is jött a 600 forintos ár

2024.10.11. 06:04 Módosítva: 2024.10.11. 10:08

  • Egyhetes intenzív emelkedés után október 8-án valamelyest csökkent az olaj ára a világpiacon, miután a befektetők nagy közel-keleti háborútól való félelme valamelyest enyhült. A helyzet azonban bizonytalan. 
  • Közben a Milton nevű hurrikán is problémát okoz a piacon. 
  • A magyar autósoknak a forintgyengüléssel is számolniuk kell. 
DSC0519

Több tényező egyszerre rángatja az  olaj  árát a csökkenés és a növekedés irányába is. Október második hetét emelkedés nyitotta, majd csökkenés következett, hogy aztán visszatérjen a növekedés. 

Az olaj ára október 10-én ismét emelkedő pályára állt, miután a hét elejét megelőző egyhetes drágulást némi visszaesés követte. Az üzemanyagárak, így az autósok számára kedvezőtlen változás mögött részben a Milton hurrikán és a közel-keleti konfliktus áll.  

Dupla kockázat külföldről

A Brent olajfajta árutőzsdei jegyzése majdnem egy százalékkal, hordónként 77,21 dollárra ment fel csütörtökön, az amerikai nyersolaj, a WTI ára ugyanilyen mértékben, 73,87 dollár/hordóra emelkedett. Egy nappal korábban még csökkent az ár, miután a Hezbollah sajtónyilatkozatban jelezte, hogy kész feltétel nélkül támogatni a libanoni kormányt, amely tárgyalni akar Izraellel az ország déli részén folyó háborút megállító tűzszünetről.

A Milton hurrikán azonban a maga őrjöngő módján közbeszólt azzal, hogy partot fogott Floridában. Ez fennakadásokat okozhat az Egyesült Államok olajiparában, miközben a menekülő autósok felvásárolták az útjukba eső üzemanyagot. A pánikhangulat miatt a benzinkutak negyede kifogyott a tartalékaiból, amit az olajpiaci befektetők úgy értelmeztek, hogy emelkedik a kereslet az olaj arany iránt.

Emellett arra számítanak, hogy Izrael és Irán között az enyhülés helyett kiéleződhet a feszültség. Ezt arra alapozzák, hogy Joáv Galant hadügymiszter a sajtó elé állt, és azt mondta, hogy országának válaszcsapása az október eleji iráni rakétatámadásra „halálos, pontos és meglepő lesz”.

További fejlemény, hogy Joe Biden, az USA elnöke és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 30 perces telefonbeszélgetést folytatott Izrael válaszcsapás-terveiről.

Ezt az ANZ bank elemzői azzal kommentálták, hogy Biden vélhetően igyekezett lebeszélni kollégáját az iráni olajlétesítmények lebombázásáról, ám úgy tűnik, hogy Izrael szövetségeseinek halvány befolyásuk van a regnáló tel-avivi kormány politikai stratégiájának alakítására.

Eközben az amerikai Energy Information Administration (EIA) csökkentette a 2025-ös olajkereslettel kapcsolatos előrejelzését, mert mind az Egyesült Államokban, mind Kínában a gazdasági aktivitás csökkenésére számít. Az EIA adatai szerint október első hetében a vártnál jobban emelkedtek az amerikai olajtartalékok.

Egy pedig belföldről 

A nemzetközi fejlemények mellett a magyarországi üzemanyagárakat a forint árfolyama is befolyásolja. A magyar fizetőeszköz viszont az utóbbi napokban nem volt túl jó formában. A hét elején másfél éves mélypontra süllyedt az euróval szemben, ami 402 forint feletti jegyzést jelentet. Közben a dollárral szemben 366 forint fölé ugrott az árfolyam. Ez egyébként azt jelenti, hogy az idén a forint az euróhoz képest közel 5 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva pedig több mint 5 százalékkal gyengült. Igaz, azóta javított valamennyit a forint, de csütörtök délután még mindig 400 forint felett volt a jegyzés.  A tartósan gyenge forint vagy a további értékvesztés pedig áremelkedést hozhat az üzemanyagárakban is. Ez pedig fordulatot jelentene az eddigi forgatókönyvhöz képest az inflációs adatok alapján. Az üzemanyagok ára ugyanis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szeptemberben lassuljon az infláció, amely így 3 százalékot tett ki. 

Mindenesetre csütörtökön a holtankoljak.hu szerint a benzin átlagára 8, a gázolajé 10 forinttal emelkedett. Előbbi így 590, utóbbi 601 forintnál tart.