- Ittasan közlekedő autós okozott balesetet Budapesten.
- A Suzuki Swift szemből nekiment egy Mercedes taxinak.
- A Swift részeg sofőrje azt bizonygatta, hogy nem ivott és szabályosan fordult ki a Merci elé. Egyik állítás sem volt igaz.
Egy Suzuki Swifttel okoztak súlyos balesetet a közelmúltban Budapesten a Fiumei út és a Népszínház utca kereszteződésében. A Suzuki sofőrje frontálisan beleütközött egy szabályosan közlekedő Mercedes taxiba.
Az elmondás alapján rossz állapotban lévő Suzuki sofőrje bizonygatta, hogy nem fogyasztott alkoholt és azt is, hogy szabályosan fordult ki, hiszen neki volt zöld a lámpa. Mindkét állításról beigazolódott, hogy nincs köze a valósághoz.
A Suzuki sofőrjéről és utasáról kiderült, hogy részegek voltak a baleset idején. A másik probléma, hogy a Népszínház utcára nem is lehetett volna balra kanyarodni a Fiumei útról. Utóbbira a suzukis is rájöhetett volna a kötelező haladási irány táblából, a behajtani tilos táblából, a záróvonalról és további útburkolati jelekből.
Végül azonban ezeket figyelmen kívül hagyta, így találkozott a gyanútlanul érkező Mercedes taxival. Mindkét autó súlyosan megsérült, a Mercit is trélernek kellett elvinnie. A balesetet okozó Suzuki sofőrjét és utasát mentővel szállították el a helyszínről.
Az információk a BP-i autósok egyik olvasójától származnak, nem hivatalos információk.
Forrás: BP-i autósok