A MÁV is vészhelyzeti elérhetőséggel látja el a vasúti átjárókat
- A vasúti átjáróban történő balesetek elkerülése érdekében vészhelyzeti elérhetőséggel látja el az átjárókat a MÁV.
- Az elérhetőségen elsősorban az elakadt járművek miatti veszélyt lehet majd jelenteni.
- A lépés nem példátlan, a nyugat-magyarországi GYSEV már évek óta hasonló táblával látja el az átjáróit.
A GYSEV után a MÁV is ellátja a vasúti átjárókat vészhelyzeti elérhetőséget jelző táblákkal – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. A projekt elsőként Pest vármegyében indul, de ha beválik, országosan kiterjesztik.
A vasúti átjárókban előfordulnak olyan balesetek, amikor valamilyen okból egy jármű nem tudja elhagyni az átjáró területét. Ezekben az esetekben általában annyi szerencse van, hogy a gépjárműben ülők élete nincs veszélyben, hiszen ki tudnak szállni időben, de az anyagi kár elkerülése és a forgalmi zavarok minimalizálása érdekében a helyzet megoldására szükség volt.
A mostani megoldással az átjárót kezelő, vagy felülbírálni tudó forgalmi szolgálattevőt lehet telefonon közvetlenül értesíteni, aki egyszerűen és biztonságosan le tudja állítani a vonatforgalmat addig, ameddig a vészhelyzet meg nem szűnik.