- Leesett az útról egy sofőr egy Corvette C8-cal.
- A füves részre hajtott, ahol majdnem elkapott egy oszlopot.
- Egy könnyed ugratás után megállás nélkül tért vissza az úttestre.
Fedélzeti kamera rögzítette az esetet december 19-én, amelyben egy Corvette C8 sofőrje megcsúszott egy többsávos gyorsforgalmi út legbelső sávjában. Nagy sebességgel indult el a pálya melletti füves terület felé, az utolsó pillanatban sikerült elhúznia a villanyoszlop felé tartó autót.
Miután megmentette a Corvette-et az ütközéstől, a füves területen maradt és egy kisebb dombon még ugratott is egyet. Végig intenzíven fékezett és próbált megállni, közben a kamerás autó is elkezdett lehúzódni, hogy segítsen a Corvette-nek, de végül nem volt rá szükség. Sikerült lelassítani egy valamivel simább füves részen, de a sofőr nem érezhette szükségét a megállásnak: békésen visszasorolt a külső sávba és haladt tovább, mintha semmi sem történt volna.
A sztori bár látszólag happy end, esélyes, hogy az autó sérült. Főleg az ugratás során kaphatott olyan pofont a futómű, a fékrendszer és akár a hajtáslánc is, ami indokolttá tett volna egy félreállást és gyors ellenőrzést. Az autó látszólag hibátlanul hajtott tovább, de simán lehet, hogy olyan sérülést is összeszedett, ami a forgalomban való biztonságos részvételre alkalmatlanná teszi.
Forrás: Carscoops