Nemzeti konzultáció is lehet az új KRESZ-ről
- Lázár János bemutatott egy tízpontos tervet a közösségi közlekedés fejlesztésére, és megerősítette, hogy az új KRESZ tervezete 2025 márciusára elkészül.
- A tervezet alapelveit a lakossággal is ismertetnék, és nemzeti konzultáció lehetőségét is felvetették.
- Úgy tűnik Magyarországon mégsem büntetnék autóelkobzással az extrém gyorshajtást.
Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője szerda délelőtt egy sajtótájékoztatón vázolt fel egy tíz pontból álló tervet. Ezen lépések célja a közösségi közlekedés fejlesztése. A sajtótájékoztatón csak újságírói kérdések során került szóba az új KRESZ, ami rengeteg pontban kiegészítené és változtatná a jelenlegit. Tavaly azt ígérték a teljes tervezet idén március végére elkészül, amit Lázár most is megerősített.
Egy másik kérdésben elárulta, ennek alapelveit ismertetni fogják a lakossággal és azt is kilátásba helyezte, hogy nemzeti konzultáció is lehet a témában. Viszont jó pár változtatást már így is ismerünk, hiszen tavaly több háttérbeszélgetést is tartottak az új KRESZ-ről: az egyik fő témája az elektromos roller volt, míg a másiknál a jelenlegi sebességkorlátozások változtatása.
A Telex egyik kérdésére a miniszter kifejtette, hogy a nagy vitát váltott ki az új KRESZ-t előkészítő csoportban annak a lehetősége, hogy pszichikai és a digitális teszteket vezessenek be, hogy javítani lehessen a jelenleg nem jó sofőri/vezetői képességeken. Szerinte a balesetek többsége tapasztalatlanságból fakad ezért azt is fontolóra lehet venni, a nagyobb teljesítményű autók használatát életkorhoz kössék.
Nem lesz példa Ausztria
Ausztriában tavaly márciusban lépett életbe egy sokkal szigorúbb rendszer a gyorshajtásokat illetően, amely alapján extrém esetekben elkobozhatják a sofőr autóját. A szigor jól bevált, a gyorshajtások száma a korábbi időszakhoz képest harmadára csökkent.
Decemberben a fővárosi közgyűlés elé került ehhez hasonló javaslat, ami szerint akik lakott területen belül 50 km/h-val, lakott területen kívül pedig 75 km/h-val túllépik a sebességhatárt, első alkalommal hat hónapra, ismétlés esetén pedig végleg elveszíthetik autójukat. Ezt a közgyűlés végül nem fogadta el.
Ettől független egy hasonló jogszabály módosítás indulhatna a parlamentből is, ami pedig az egész országra kiterjedhetne, de nem lesz ilyen. Lázár János kérdésünkre tömören elmondta: nem tervezik az osztrák példa átvételét.