- Egy tanulmány szerint rendkívül káros az autók fékezésekor keletkező fékpor.
- Bizonyos betétekből rézpor szabadul fel kopáskor, ami összefüggésbe hozható több súlyos tüdőbetegséggel.
- Sok helyen tervezik szabályozni a fékporkibocsátást és az összetételt.
- Korábban kísérleteztek már fékporgyűjtő rendszerekkel.
Hosszas kutatás zárult le nemrég az Egyesült Királyságban, a Southampton Egyetemen azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van a fékpor az emberi szervezetre. A tanulmányban négyféle fékbetét-típust vizsgáltak: alacsony fémtartalmú, félfém, azbesztmentes organikus és hibrid kerámia összetételeket. Az eredményeket összehasonlították a kipufogógázok egészségkárosító hatásaival, és az derült ki, hogy arányaiban a fékpor mérgezőbb.
A fékpor-kibocsátás megfelezését ígéri a Brembo újdonsága
Greentive fantázianéven kezdik bevezetni a bevonatos féktárcsákat tartalmazó fékrendszert.
Érdekes módon a legrosszabb eredményeket az azbesztmentes organikus fékbetétek mutatták, amik napjainkban igen elterjedtek. Ezek a betétek az ismert egészségügyi hatások miatt azbesztmentesen készülnek, és a jó hővezető képesség érdekében rézszálakkal helyettesítették. A tanulmány szerint azonban pont a rézpor mutatott összefüggést olyan betegségekkel, mint a rák, az asztma vagy a krónikus tüdőbetegség.
A fékporkibocsátást a normák sokáig nem szabályozták, ám az utóbbi időben szóba került negatív hatásai miatt. Az Egyesült Államokban a különböző vízi élőlények védelmében tervezik bevezetni a káros fékporkibocsátás csökkentését – azaz a betétek réztartalmának csökkentését. Nagyon hasonló lépésre szánta el magát az EU is a 2026-ban életbe lépő Euro 7-es szabályozással, ami főleg az új autókat érinti majd. Nem csak a döntéshozók törekednek a fékpor csökkentésére. Korábban a Volkswagen kísérletezett olyan rendszerrel, amely összegyűjti és elraktározza a káros fékport.
Az EP is megszavazta Euro 7 szabályozásának enyhítését
Már csaknem biztos, hogy enyhítenek az Euro 7-en.
A jövőben javíthatnak a helyzeten az elektromos és hibrid autók is, mivel ezek sok esetben rekuperációval fékeznek, az üzemi fékrendszert alig használják. Bár nehezebbek, mint a hagyományos belső égésű motoros autók, a fékbetéteket így is sokszor elég 80-100 ezer kilométerenként cserélni, ha az ember hatékonyan kezeli a visszatermelést.
Forrás: Carscoops

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Közélet
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra
Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
