- A Honda azt szerette volna elérni, hogy a Nissan elhagyja saját e-Power hibrid rendszerét, és helyette a Honda e:HEV rendszerét használja,
- A Nissan számára ez elfogadhatatlan volt.
- A Honda azért szerette volna ezt, mert szerintük a saját rendszerük jobb, valamint így a Nissan tudott volna költséget csökkenteni.
Alig egy hét telt el azóta, hogy hivatalosan is lefújták a Honda-Nissan egyesülést. A két fél végül azért nem tudott megállapodni, mert a Nissan egyenlő félként kezelte a helyzetet, míg a Honda leányvállalatot csinált volna belőlük. A szakítás után pedig a Nissan egyik fejese megosztott pár érdekes információt a Japan News-zal, hogy a Honda miket szeretett volna elérni.
Hivatalos: vége a Honda-Nissan összeborulásnak
Külön utakon folytatják.
Ugyanis a Honda nemcsak azt szerette volna elérni, hogy a Nissan leányvállalatként működjön, hanem azt is, hogy mondjon le az e-Power hibrid rendszeréről és használja a Honda e:HEV rendszerét. Ez különösen érzékenyen érintette a Nissant, mert kimondottan büszkék hibrid rendszerükre. Pedig a Honda számára az egységes hibrid rendszer jelentős gyártási előnyökkel járt volna, miközben csökkent volna a Nissan költsége is.
A Nissan e-Power egy soros hibrid rendszer, amiben a benzinmotor egyetlen feladata, hogy egy generátort hajtson. A kerekeket egy elektromotor forgatja, amit a generátor által termelt árammal táplálnak. A benzinmotor tehát nem áll semmilyen mechanikus kapcsolatban a kerekekkel, a hajtásra fordítható energia kizárólag a generátort az elektromotorral összekötő kábeleken továbbítódik. A rendszernek része még egy kis tárolóképességű, de rövid ideig nagy teljesítményt leadni képes akkumulátor, amely elsősorban a visszatápláló áram fogadására és az energiaingadozások kiegyenlítésére szolgál.
A Honda e:HEV rendszere is egy soros hibrid rendszer, működési elve is majdnem azonos, viszont csak kis és közepes sebességeknél. Amint azonban a terhelési viszonyok, és a sebesség lehetővé teszi, egy kuplunggal a belső égésű motort összekapcsolják a hajtó kerekekkel, és onnantól az elektromos energiaátalakítási veszteség megszűnik. Ezek a rendszerek is tudják azt természetesen, ami a hibridektől elvárható. Lassításkor a Honda rendszere is oldja a kuplungot, hogy a hajtó elektromotor generátorüzemre váltva töltse a hibrid rendszer akkumulátorát. A visszatáplált áram pedig jól jön a következő gyorsításkor, így a benzinmotornak vagy kevésbé kell megerőltetnie magát, mert az elektromotor elvégzi a munka oroszlánrészét, vagy be sem kell kapcsolódnia. (További részleteket a hibrid hajtásláncokról ebben a cikkben olvashatsz:)
Nem mindegy milyen hibrid!
Egyre több autó hord a hátulján hibrid feliratot. No, de mégis, milyen alapon?
Lényeg a lényeg, a Nissan e-Power rendszere egyedülálló, de kimondható, hogy a Hondáé elterjedtebb, fejlettebb és végső soron takarékosabb is. Ezek miatt sem lett annyira elterjedt a Nissan hibrid rendszere. A Nissan ezért dolgozik egy új generációs e-Power rendszer fejlesztésén, amely elvileg idén debütálhat, és 15 százalékkal jobb autópályás fogyasztást ígér. A Honda is dolgozik az új e:HEV rendszeren, ami elvileg 30 százalékkal lesz olcsóbb, mint a jelenlegi.
Fogyasztásban hátrányos helyzetű
Kellett már egy olyan minőségű modell a Nissan kínálatába, mint a harmadik generációs Qashqai, amiből csak az új hibrid rendszer lóg ki feltűnően.
2024-ben a Honda 860 ezer, a Nissan pedig 390 ezer hibridet adott el, miközben a Toyota 4,14 milliót értékesített. A számok alapján a Honda aligha tekinti komoly riválisnak a Nissant a hibrid piacon (ahogy a Toyota sem a Hondát).
A döntés, hogy a Nissan mégis ragaszkodik saját rendszeréhez, hosszú távon komoly következményekkel járhat. A piac dönti majd el, hogy bölcs döntés volt-e az egyesülési ajánlat visszautasítása és az e-Power megtartása.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
