Elnémetesedik a DaimlerChrysler?

2000.11.15. 17:43

Két éve a Daimler és a Chrysler összeolvadását egyenlő felek egyesülésének nevezték a cégvezetők, ám a úgy látszik, itt is vannak egyenlőbbek. 1998 óta folyamatosan csökkent az amerikai tagok száma a vállalat igazgatótanácsában, azonban csak most kerül pont az i-re azzal, hogy a DC amerikai részlegének vezetését is német szakemberre bízzák. James Holden, a Chrysler jelenlegi igazgatója néhány héten belül átadja helyét német kollégájának. Az új igazgató a hírek szerint Dieter Zetsche lesz, aki eddig a Mercedes haszonjármű-üzletágát vezette. A döntéshozó testületek "elnémetesedése" persze hatással van a termelésre is, és nem biztos, hogy pozitív módon. A cég egyik amerikai alkalmazottja szerint a dolgozók morálja - és ezzel munkájuk minősége - az idegen vezetés hatására nagyot zuhant. Jürgen Schrempp, a DC elnöke korábban egy riport alkalmával már említett olyasmit, hogy hosszú távon a Daimler Benz amerikai kirendeltségévé szeretné változtatni a Chryslert, ám az amerikaiak korábban erős ellenállást tanusítottak. Zetsche színre lépésével eljött az alkalom a tisztogatásra, a kulcspozíciókat németek vehetik át. A lépést formálisan persze azzal indokolják, hogy a Chrysler nagy veszteségeket termel, ám külső megfigyelők azt sem tartják valószínűtlennek, hogy a német többségű vezetés direkt hozott a Chryslerre nézve hátrányos döntéseket, hogy előkészítse a terepet a hatalomátvételre. De akár igaz ez az összeesküvés-elmélet, akár nem, a Chrysler bekebelezése megkezdődött.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.