A kaiforniai Zap 76 ezer 000 ForTwo modellt rendelt volna, de
a Smart nem hajlandó szállítani. Az amerikai vállalkozás úgy
tervezte, hogy az apró kétülésest az amerikai szabályoknak megfelelően
átalakítja, és megkezdi a forgalmazást annak ellenére, hogy a
DaimlerChryslernél úgy vélik, a kisautó a tengeren túl a kutyának sem
kellene. A Zap éppen ezért már az idei Detroit Motor Show-n kiállított
néhányat a kisautóból, és a várt hatás nem is maradt el: mindeddig
állítólag
több mint 76 ezren rendelték meg a kisautót. A probléma az, hogy
a DaimlerChrysler nem hajlandó ennyi Smartot szállítani a cégnek, így
egyelőre nem tudni, hogy hogyan tudják kielégíteni a türelmetlen
vásárlókat. A legújabb hírek szerint
néhány nagyobb európai, illetve más piacokon tevékenykedő
Smart-kereskedővel tárgyalnak arról, hogy milyen feltételek mellett
vehetnék át a raktáron levő autókat.
A DaimlerChrysler ellenállása valószínűleg annak köszönhető, hogy
a gyártó saját maga szeretné meghódítani Észak-Amerikát a Smart
számára: a tervek szerint 2007-re el is készül az újabb Amerikának
szánt típus. Korábban úgy tűnt, hogy a ForMore nevű terepjáró-szerű
ötajtós modellel már az idén megkezdődhet a márka amerikai bevezetése,
de az utolsó pillanatban -
állítólag az előzetes felmérések katasztrofális eredményei miatt
- elmaradt a bemutató, sőt,
a ForMore programot egy az egyben törölte a Smartot ellenőrző
Mercedes vezetése.







