Kémfotón a felfrissített Saab 95-ös

2005.06.14. 11:46

A Saab vadiúj arcát hordozza a felújítás után a márka nagyobbik szedánja. A kémfotón látható autó orr-része legalábbis erre utal: a jellegzetes H formában osztott hűtőrács helyén egy jóval egyszerűbb, egyrészes, krómkeretes nyílást vágtak a tervezők, ahogy annak idején a 9X tanulmányon láthattuk, de hogy a fantáziátlan forma el ne ijessze a vásárlókat, új, széles csíkot formázó lámpákat helyeznek a 9 5-ös orrára, és ezeket is erőteljes krómcsíkkal keretezik.

A gyári fotókon nyilván sokkal erőteljesebben mutat majd a megoldás - különösen egy sötétebb fényezésű autón - de az igazat megvallva a kémfotó láttán nekünk csak felhördülni volt erőnk: nézd csak, egy Saab az utolsó Suzuki Baleno orrával. Az 1997-ben bemutatott 9 5-ösnek persze nem csak a hűtőmaszkján változtatnak: az első és a hátsó lökhárító is új lesz, és ezeken az új elemeken a kor divatjához híven határozott, de íves élekkel találkozhatunk itt-ott. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy mindeközben a két tengely közti rész marad a régi, így már megint azzal az érzéssel szembesülhetünk, hogy a felújítás során elvesztegették a forma korábbi egységét. Az erőlködés, hogy a 9 5-ösből korszerűbb formavilágú autót faragjanak, persze érthető: a dolgok jelenlegi állása szerint az autó további négy évet marad gyártásba, azaz legalább 12 éves lesz mire megérkezik a GM Epsilon II padlólemezre épülő utód. Ez pedig a manapság jellemző 6-7 éves modellciklusok mellett még a felújítás ellenére is roppant hátrány lehet a Saab nagyobbik modelljének, hiszen a konkurencia 2009-ben már a 9 5-ös kortársainak utódait válthatja le egy harmadik modellsorozattal.

Persze ez a második modellfrissítés nem csak a külsőt tekintve lesz alapos: várhatóan lecserélik a teljes régi motorpalettát is azokra az egységekre, amelyeket a 9 3-asból ismerünk, átdolgozzák az autó belső terét, és bővülhet a kényelmi és biztonsági berendezések listája is, így aki régi 9 5-ösét cseréli az újra, az méltán érezheti, hogy új autót vett - a megszokott karosszériával.