Karmann SUC: négyajtós kabrió terepre

2005.09.08. 15:51

A német karosszéria-építő cég igazán szokatlan járművet mutat be a jövő héten Frankfurtban. A Sport Utility Cabrio, azaz SUC elnevezésű nyitható vászontetős jármű a BMW X5-ösön alapul, de még csak nem is emlékeztet az alapmodellre. A SUC formai szempontból inkább a Renault vagy a Lincoln korábbi tanulmányaira emlékeztet határozott éleivel, sima orrával és az egymástól eltávolodva nyíló öngyilkos rendszerű ajtókkal.


Galéria - kattintson a képre

A kor divatjától eltérően a Karmann mérnökei vászontetőt terveztek a SUC-ra, de a hajlékony anyag szabásmintáját és az alatta húzódó fémvázat úgy sikerült megalkotniuk, hogy a tető csukott állapotban is csaknem olyan határozott formát ölt, mintha valami merevebb anyagból volna, így egyáltalán nem rontja a forma egységét. Ráadásul a tető első felébe még egy üvegpanelt is el tudtak helyezni, így rossz időben is megmarad valami a belső térben a kabriózás szellősségéből. A teljes tetőszerkezet ráadásul alig 13 másodperc alatt nyílik vagy csukódik, természetesen gombnyomásra. A B-oszlop nélküli ajtók miatt ráadásul a ki- és beszállás sem kényelmetlen, még csukott tetőnél sem, hiszen az ajtók kinyitásával az autó oldalán egyetlen hatalmas nyílás keletkezik.


Galéria - kattintson a képre

A szokatlan kialakításnak persze vannak komoly hátrányai is: az óriási ajtónyílás és a tető hiánya egyrészt a karosszériamerevség rovására megy, másrészt oldalütközésekkor is komoly problémákat okozhatna. A biztonsági kockázat kiiktatására a Karmannál egy különleges ütközéselnyelő modult építettek az ajtókba, amelynek köszönhetően az autó ugyanúgy megvédi az utasokat, mintha hagyományos ajtóelrendezésű, csukott jármű lenne. A karosszéria csavarodásán persze így sem tudtak segíteni – egy tető nélküli autónál gyakorlatilag kivédhetetlen a jelenség – viszont a ZF segítségével olyan aktív futóművet fejlesztettek ki, amely csökkenti az elcsavarodásból adódó problémákat.


Galéria - kattintson a képre

A rendszer ugyanis méri a karosszéria csavarólengéseinek mértékét, és szükség esetén úgy állítja át a futómű paramétereit, hogy az útról jövő újabb erőhatások lehetőleg kioltsák az aktuális lengést. A Karmann szerint ezzel a karosszéria csavarólengéseit mintegy 40%-kal sikerült mérsékelni. A ZF-féle futómű emellett a 2,64 tonnás autó bólogatását, illetve billegését is képes csökkenteni, amivel szintén a stabilitás megőrzését szolgálja.

A vászontetős luxusterepjáró állítólag nem csak kiállítási jármű lesz: a Karmann mérnökei egyfajta guruló próbapadnak szánják, a későbbiekben benzin-elektromos hibridhajtással is fel szeretnék szerelni, hogy tapasztalatokat gyűjthessenek az üzemanyag-takarékos hajtáslánc működésével kapcsolatban. Ugyanakkor a SUC jelenlegi formájában aligha kerül gyártásba, bár valószínű, hogy szép számmal akadnának tehetős vásárlók, akik szívesen kifizetnének egy komolyabb összeget a páratlan terepkabrióért, amelyhez hasonlót manapság nemigen készít senki.