![]() |
|
![]() |
![]() |
Miközben a legtöbb gyártó visszafogja termelését, és lejjebb
szállítja a várható eladások tervszámait, a Mitsubishi Motor Co. immár
ötödik éve folyamatosan egyre több autót ad el az Egyesült Államokban.
A cég piaci stratégiájának része, hogy a reklámszakemberek által Y
generációnak nevezett korosztályra épít. Tavaly 314 000 Mitsubishit
vettek az amerikaiak, ez 20 %-kal több, mint az 1999-es, 261 ezer
autónyi végösszeg.
A további növekedés záloga a Detroitban bemutatott két új
koncepcióautó, melyeket valószínűleg 2002-ben kezdenek majd gyártani.
Az egyik a Japánban rövid időn belül piacra kerülő ASX. Az ASX a "mini
SUV"-ra keresztelt új kategóriában próbálja meghódítani a vásárlókat
(az amerikai piacon másképp fogják hívni).
A Mitsu amerikai eladásainak mélypontja 1996-ban volt (187,000
eladott autó), ekkor váltottak menedzsmentet. A Pierre Gagnon vezette
új csapat először természetesen a legfájdalmasabb karcsúsító programot
hajtotta végre, majd radikálisan új reklámstratégiát alkalmaztak.
Az amerikai Y generáció (az 1980 után született nemzedék) több,
mint 70 millió polgárt jelent. Az Y generáció ízlését évekre előre
eltalálni már csak azért is bravúros feladat, mert a reklámszakemberek
szerint
a mai fiatalok sokkal kevésbé reagálnak a média agymosására, és
meglehetősen immunisak a mai, tukmáló reklámokra. A Mitsubishi amerikai
eredményei ezért nemcsak az autógyártók, de a reklámszakma számára is
tanulságosak lehetnek.
