Fiat FCC Adventure: brazil terep-sportoló

2006.10.17. 16:36

A képeken látható fura tanulmányautó a Fiat brazil részlegének munkája, és tervezői szerint kialakításánál a helyi fiatalok lehetséges igényeit vették figyelembe.


Galéria - kattintson a képre

A brazil ifjúság vágyait nem ismerjük, de az tény, hogy hatásosan egyesíti magában a sportos kupé, és egy mindenütt jól boldoguló terepjáró külső jegyeit, így leginkább valamelyik különlegesebb Dakar-prototípusra emlékeztet. Az egyetlen részlet, amely valahogy nem illik ide, az autó orrán pöffeszkedő Fiat hűtőrács, méghozzá az egyel korábbi fazon, az,a melyiket utoljára talán a Punto II felújításakor szidhattunk. Pedig mennyivel jobban mutatna a koncepció a Grande Punto dögös elejével.

A lemezek alatt természetesen sokkal szokványosabb Fiat technika lapul: a motor a Stilo Abarth 2,4 literes, 170 lóerős öthengerese, és a futómű is valamelyik szériamodellből származik, bár pontosan nem tudni, melyikből. Az FCC Adventure ebben a formájában biztosan nem kerül gyártásba, de állítólag számos stíluselemét viszontláthatjuk majd a Stilo felfrissített változatán, amelyet – a típus csúfos európai bukását követően érthető módon – kizárólag Brazíliában lehet majd kapni.