Parkoló Parádé június 19-én: Csillogó veteránok

Érdekel

A Rover-rejtély

2001.01.17. 00:13

Eddig már két változat látott napvilágot. Először a maláj Protonnal boronálták össze az utolsó angol autógyártót, aztán úgy volt, hogy a 75 alapján készülnének a Honda alapú 25-ös és 45-ös váltótípusai, ám most úgy látszik, hogy egyik feltételezés sem helytálló. Rob Oldbaker, a cég fejlesztési igazgatója ugyanis bejelentette, hogy jelen pillanatban is három lehetséges partnerrel tárgyalnak a 2003 körül bemutatandó kis- és közepes méretű autók közös alapra helyezéséről. Hogy mely gyártókról lehet szó, az egyelőre rejtély, hisz a Proton, és a PSA is úgy nyilatkozott, hogy nem érdeklődnek a Rover iránt, a Hondánál már korábban közölték, hogy torkig vannak az angolokkal. A BMW természetesen szóba sem jön, marad tehát a GM, a Ford, a VW, a DaimlerChrysler, a Renault, a Toyota, esetleg a Fiat, azaz a nagyok, valamint ezek leányvállalatai, ám kérdés, hogy melyik óriásvállalatnak érné meg a rosszhírű angol céggel való együttműködés?