25 millió Mercedest gyártottak 1946 óta

2006.11.16. 12:41

Épp hatvan év telt el a termelés újraindítása óta, és nemrég elkészült a csillagos márka 25 milliomodik autója is. Hivatalosan egy taxivállalat által megrendelt E osztályos Mercedes viseli ezt a címet, amelyet Sindelfigenben adtak át ünnepélyes keretek között, ugyanott, ahol a háború utáni első típusok is készültek.

A gesztus persze nemcsak az évfordulónak szólt, hanem a cég legsikeresebb modellsorozatának is. Az E osztályból és elődeiből fogyott a legtöbb, szám szerint 11,5 millió az elmúlt 60 évben, ami részben annak köszönhető, hogy az 1980-as évekig ez a sorozat volt a Mercedes legkisebb típusa. Jelenleg persze már egy másik típus, a C osztály a legkelendőbb Mercedes, de mivel ezt a modellsorozatot csak 1983-ban indították útnak a 190-es bemutatásával, ezért a mai napig csupán 6,9 millió példány készülhetett belőle. A Mercedes kínálat harmadik stabil oszlopa a saját kategóriájában a mai napig utolérhetetlennek tűnő S osztály. A méregdrága nagykocsik 1965-ben jelentek meg a gyártó kínálatában, és ha az összes változatot – szedánt, kupét, hosszú tengelytávú limuzint – beleszámoljuk, összességében négymilliónál is több példány készült az elmúlt több mint 40 évben.

A Mercedes ismét lendületben van, de ehhez már nem elég két-három alaptípus, mint néhány évtizede, így a választék az utóbbi évtizedben folyamatosan bővült. Az apró A osztály, az ML terepjáró, a sportos CLK és SLK típusok, a valamint a CLS, az R, a B és a és a GL osztály újabb és újabb kategóriákban ismertette meg a vásárlókkal a háromágú csillagot formázó jelvényt, és úgy néz ki, ennek a folyamatnak még messze nincs vége.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.