Elhárult a legfőbb akadály a japán gyártó járműmotor-eladási tervei elől. Korábban nemigen fordult elő, hogy a Honda motorokat, vagy váltókat adott volna át más gyártóknak, pedig az ilyesmi már jó ideje bevett gyakorlat az autóiparon belül. Az ok igen prózai: a cég által gyártott motorok nem a bevett gyakorlat szerint, az óra járásával megegyező irányba, hanem avval ellentétesen forogtak. A mérnökök először az S2000-ben tértek át a "szabványos" megoldásra, és az új i-VTEC motorokat a hozzájuk tartozó váltókkal együtt már eszerint tervezik. Így megnyílt az út az eladás előtt. Az első partner a General Motors, a Honda a Saturn új modelljeihez szállít majd négyhengereseket, ugyanakkor a cég nyitott a többi japán autógyártóval való együttműködésekre is.