Autós utópia

2001.02.06. 22:00

Amerikai kutatók megjósolták az autózás jövőjét. A MIT-en (ez Amerika egyik legnagyobb műszaki egyeteme) dolgozó tudósok kristálygömbjükkel a 2020-as évig tekintettek előre. Szerintük addigra az autók mintegy 15 %-kal könnyebbek lesznek, és 35 %-kal kevesebbet fogyasztanak majd, mint ma futó elődeik. Persze a ködös jóslatokkal nem volna érdemes vitatkozni, hisz a manapság bemutatott kísérleti hibridjárművek már ma tudják mindezt, a tudósok mindössze feltételezték, hogy húsz év múlva sorozatéretté válik a ma még csak próbapályákon létező technológia. További feltételezéseiket a jövő közlekedéséről, az elektromos, a hibridhajtású, és az üzemanyagcellás járművekről a Detroitban március 5-én kezdődő SAE (Autóipari Mérnökök Szövetsége) Világkonferencián ismertetik a MIT jósai.