Bravo helyett

2001.02.15. 23:43

 
   
   

A Fiat új néven mutatja be új kompakt autóját. A Genfben debütáló autó a hangzatos Stilo névre hallgat, és két, egymástól jelentősen különböző karakterű, három, illetve ötajtós változatban készül majd. A két variáns közül a háromajtóst kifejezetten sportos tulajdonságokkal ruházták fel, míg az ötajtós a családi autó szerepét hivatott betölteni. A különbség a formán túl a méretekben, a tömegben, a belső tér nagyságában, és a különböző ülésmagasságokban mutatkozik meg. Az autók kezdetben négy benzines, és két dízelmotorral készülnek. Lesz 1,2 literes 80 lovas, 1,6-os 100 lovas, 1,8-as 130 lovas, és a sportosabb modellekbe 2,4 literes öthengeres 170 lóerős változat, a dízelkedvelők pedig az 1,9-es JTD motor 80 illetve 115 lóerős variációit választhatják.