Új elnök a Pininfarina élén

2008.08.13. 15:57

A híres formatervező stúdió eddig is családi vállalkozásként működött, és ezután sem lesz másként. A múlt héten közúti balesetben elhunyt Andrea Pininfarina helyét testvére, Paolo vette át. Az új igazgató első sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy folytatják a cég fejlesztését, és végrehajtják azt a tervet, amelyet Andrea Pininfarina vázolt fel a vállalat felvirágoztatására. "Családunk teljes és közvetlen felelősséget vállal a cégért, ahogy több mint 75 éve folyamatosan" - mondta Paolo Pininfarina.

A vállalatot Battista Farina - becenevén Pinin Farina - alapította 1930-ban, és ő is vezette egészen 1966-ban bekövetkezett haláláig. Eleinte egyedi karosszériák tervezésével és gyártásával foglalkozott az alapító után elnevezett cég - Battista 1961-ben hivatalosan is felvette a Pininfarina nevet -, később azonban más gyártóknak is elkezdtek formaterveket készíteni. Battista halála után fia, Serigo Pinifarina vette át az irányítást, aki jelenleg a cég tiszteletbeli elnöke, de a napi ügyek irányítását már 2001-ben átadta fiának, Andreának, 2006-ban pedig az elnöki székből is távozott. A friss vezetés jót tett a cégnek: az utóbbi néhány évben terjeszkedni kezdett a Pininfarina: közös gyárat alapítottak a Volvóval, átvették a csődbe jutott Matra franciaországi prototípus-építő üzemét, és egy saját elektromos sportkocsi fejlesztését is megkezdték. Megrendelésük is akadt bőven: a Volvo mellett a Ford és a Mitsubishi számára is készítenek összecsukható keménytetős kabriókat, de emellett több új típus formáját, egyebek közt a Ferrari teljes választékáét is itt tervezik.

A bérgyártó üzletág válsága persze a Pinifarinát sem hagyta érintetlenül. Az utóbbi években nemi veszteséggel működtek, de ennek a mértéke meg sem közelítette a konkurensek deficitjét, így a vállalkozást egyelőre nem fenyegeti hasonló csődhelyzet, mint amilyenbe a Bertone került nemrégiben.