A Ford Motor Company a Model T századik születésnapjára írt ki
pályázatot, a részt vevő öt egyetemi csapat arra kapott megbízást, hogy
készítsék el az autó modern megfelelőjét: legyen legalább kétszemélyes,
egyszerű, könnyű, praktikus, megbízható, hatótávolsága érje el a 200
km-t, és ne kerüljön többe 7000 dollárnál.
A feladatot legjobban az Aachen-i Egyetem Autómérnöki Kara
oldotta meg, melynek nyolctagú, diákokból és mérnökökből álló csapata
25 ezer dolláros ösztöndíjjal lett gazdagabb. A Model T 2015 egy apró
háromszemélyes pick-up, melyben az utasok egymás mellett hátul, míg a
sofőr elöl, középen foglal helyet, így aztán nincs szükség bal- illetve
jobbkormányos változatokra. A jármű tömege 800 kg, a hajtást
elektromotorral támogatott apró benzines egységre illetve teljesen
elektromos megoldásra bíznák, de utóbbi jelentősen megnövelné a típus
tömegét és árát. A CO2-kibocsátás a választott megoldástól függően 54
és 100 g/km között változhat. Az autó becsült ára 6780 dollár.
Az Aachen-i Egyetem régóta jó kapcsolatot ápol a Forddal, és
sokat dolgoznak együtt a Ford egyetlen Amerikán kívül eső
fejlesztőközpontjával, mely véletlenül szintén pont ebben a városban
található.
Második helyen a melbourne-i Deakin Egyetem végzett.