Ford F-150 SVT Raptor: az utolsó dinoszaurusz?

2008.11.04. 13:42

A nagy pick-upok reneszánszának vége, a Ford mégis bemutatja egykori sikermodelljének off-road-sport változatát.

Az F-150 SVT Raptort az amerikai Ford házi tuningcége, az SVT, és a gyári versenyrészleg, a Ford Racing együttes erővel fejlesztette ki. A cél egy olyan jármű kifejlesztése volt, amely gyakorlatilag tereptől függetlenül bárhol képes száguldani. Ennek érdekében a futóművet teljesen átalakították: 18 centivel kiszélesítették, és elöl 280, hátul pedig 340 mm-es rugóutat biztosítottak új lengőkarok és rugós tagok beépítésével. Az autó orrába az 5,4 literes, 320 lóerős, hengerenként három szelepes Triton V8-as került, amely 528 Nm-es maximális nyomatéka révén könnyedén megbírkózik a hatalmas karosszériával. Később állítólag bemutatnak egy erősebb változatot is egy egyelőre ismeretlen, vadonatúj fejlesztésű 6,2 literes nyolchengeressel, ám erről egyelőre nem közöltek adatokat.

A motor természetesen mind a négy kereket hajtja, és hogy az úttalan utakon való száguldozásból még véletlenül se legyen baj, telepakolták az autót biztonsági elektronikával: van benne egyebek közt borulásgátló, lejtmenet-vezérlő, és persze elektronika vezérli a differenciálzárakat is. Ezen kívül külön elektronika vigyáz rá, hogy a vontatmányok is stabilak maradjanak, hiszen az F-150-eseket gyakorta használják utánfutók vontatására.

Az SVT Raptor szériamodell: a gyártását várhatóan 2009 második felében tervezi a Ford, nyilván abban a reményben, hogy sikerül javítani története egyik legsikeresebb modelljének eladásain. Az F150-es nemrég még az Egyesült Államok legnépszerűbb autója volt, évente több mint 900 ezer példány fogyott belőle, de mostanság csak a korábbi mennyiség töredéke fogy, részben a magas üzemanyag-árak, részben az egyre nehezebben hozzáférhető hitelek miatt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.