Napelemes autóval a Föld körül

2008.12.08. 10:20

Svájcból indult, és Lengyelországba érkezett a Solartaxi nevű jármű, közben pedig több mint 52 ezer kilométert tett meg, és összesen 38 országot érintett. Az utazás során a sofőr, Louis Palmer számos ismert embert vett fel maga mellé néhány kilométer erejéig, köztük New York polgármesterét, az ENSZ főtitkárát, a svéd miniszterelnököt. Az utolsó utas Yvo de Boer volt, az ENSZ klímaváltozással kapcsolatos ügyekért felelős titkára.

A Solar Taxi egy áramvonalas kétüléses háromkerekűből és egy nagy felületű pótkocsiból álló szerelvény, amely összességében mindössze 750 kilogrammot nyom. A tetőn és az akkumulátorokat tartalmazó pótkocsin összesen 6 négyzetméternyi napcellát helyeztek el. A jármű teljesen töltött akkumulátorokkal egy huzamban 400 kilométer megtételére alkalmas, a végsebessége 90 km/h, az energiafelhasználása pedig kb. ugyanannyi, mintha 1 liter benzint égetne 100 kilométeren. Bár a fejlesztés viszonylag drága volt, Palmer szerint az autót viszonylag olcsón - nagyjából 14 ezer euróból - gyártani is lehetne, igaz, a kétüléses kabin és a pótkocsi miatt nehéz volna praktikusnak nevezni a Solartaxit.

A svájci tanár hosszú kalandja persze inkább jelképértékű, mint praktikus: bizonyítja, hogy autózni légszennyezés nélkül sem lehetetlen, bár egyben azt is megmutatta, hogy a napelemes autózás a mai műszaki színvonalon csak komoly kompromisszumok árán lehetséges.