Az Caparo T1-es eddig is a legbrutálisabb utcai sportkocsinak számított a piacon - bár a rendszámos versenyautó kifejezés talán jobban illik rá - most pedig még tovább nővelték a teljesítményét, és javították a fékeit. Ha valaki Ayrton Sennát játszana a szabadidejében, nem is kell több.
Az utlrakönnyű sportkocsi mára túllépett az 1990-es évek elejének Formula 1-es autóin. Az összehasonlítás adja magát, hiszen a T1 Race Extreme-et is 3,5 literes szívómotor hajtja, és még könnyebb is, mint a kötelezően 600 kg-os McLaren Hondák és Williams Renault-k voltak egykor: csupán 550 kilogrammot nyom. A korábbi, 575 lóerős V8-ast tovább piszkálták a Caparo motorspecialistái, így a csúcsteljesítménye 620 lóerő 10500-as percenkénti fordulatszámon. Így az autó 2,8 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s sebességet, 5,8 másodperccel az indulás után már 160-nal száguldhat, a végsebessége pedig 335 km/h. Kanyarban sem nagyon akad ellenfele: akár 3,5g-s oldalgyorsulás mellett is képes megcsúszás nélkül elfordulni. A motoron kívül a fékrendszert is továbbfejlesztették: elöl hat, hátul négy dugattyú szorítja a fékbetéteket a 335 mm átmérőjű kerámia féktárcsákhoz, ami akár 4g feletti lassulást is lehetővé tesz.
Mindez persze elsősorban zárt pályán használható ki, hisz a T1 Race Extreme hétköznapi közlekedési eszköznek tökéletesen alkalmatlan: rosszabb minőségű úton rázós és kiszámíthatatlan, mint minden rendes formula-autó. Rendszámot is csak egyetlen okból kap, hogy a gazdájának ne kelljen utánfutóval kínlódnia, ha a hét végén ki akar ruccanni a közeli versenypálya valamelyik nyílt napjára, bár az az érzésünk, a legtöbb Caparo-pilóta saját kényelme érdekében inkább a trélerezést választja majd.
