Zsugorodó Ghia

2001.03.26. 22:45

A Ford olasz tervezőstúdiója elbocsátja dolgozói 95 %-át. Az európai költségcsökkentési program jegyében minden helyben végzett fizikai munkát leállítanak. A stúdióban a tervek szerint kizárólag számítógéppel segített formatervezés és modellezés folyik majd, a megvalósításra pedig a Ford valamelyik központjában - Kölnben, vagy az angol Duntonban - kerül sor, ahová hálózaton keresztül jutnak el a tervek. Így a Ford illetékesei szerint nem csak a költségeket csökkenthetik jelentősen, de a tervezés is gördülékenyebbé válik. Ugyanakkor a nagymúltú cég önállósága utolsó morzsáját is elveszti, a patinás Ghia név pedig örökké a jobb felszereltségű tucat-Fordok ragadványneve marad.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.