Új Fiesta őszre

2001.06.27. 11:39

 
   
   

A Ford Frankfurtban mutatja be kissé öregecske, és agyontoldozgatott kisautójának következő, ezúttal minden ízében megújuló változatát. Az újdonság, amely stílusában a Focust követi, kiküszöböli elődje legnagyobb hibáit: 4 métert megközelítő hossza, 1,7 méteres szélessége, és 1,4 méteres magassága jóval tágasabb utas- és csomagtér kialakítását teszi lehetővé, emellett az autó kidolgozásán is javítanak. A vezethetőséggel a korábbi modellnél sem volt gond, a Focus átdolgozott futóműve pedig még jobb menettulajdonságokat ígér.
A motorválaszték jórészt a már ismert egységekből áll, a belépőmodell az 1,25 literes 75 lóerős motort kapja, de kapható lesz a 1,4 literes 90 lóerős, és 1,6 literes 100 lovas változat is. A dízelváltozat motorházába a PSA-val közösen fejlesztett 1,4 literes TDCi egység kerül. A sebesség megszállottjainak elsőként a 150 lóerős ST150-et kínálják majd, de egyesek szerint később várható egy 170 lóerős turbós változat is. A mai trendnek megfelelően a Fiestába is többféle erőátvitel kerülhet, az ötsebességes manuális váltó mellett rendelhető lesz automata tengelykapcsolóval, és szekvenciális kapcsolású félautomata váltóval.

 
   
   

A Frankfurti bemutatón várhatóan csak az ötajtós változat jelenik meg, a háromajtóssal csak egy év múlva találkozhatunk, mivel azt az utolsó pillanatban át kellett tervezni. Eredetileg a háromajtós Fiestával akarták leváltani a Ka típust is, ám a cég vezetése időközben úgy döntött, hogy a Ka marad, sőt, egy önálló márka alapjait fekteti le, a Minihez, vagy a Smarthoz hasonlóan. Így viszont a háromajtós Fiestát jól el kell különíteni a Ka-tól mind méretben, mind stílusban, hogy a két típus ne jelentsen egymásnak konkurenciát. A három- és ötajtós Fiesta a tervek szerint jelentősen különbözik majd egymástól, hasonlóan a Fiat Stilo két kiviteléhez; az előbbivel a fiatalabb, sportos beállítottságú vevőket célozza a Ford, míg az utóbbit kisebb családok, illetve idősebb, kényelemszerető vásárlók igényeit szem előtt tartva tervezték. Később egy harmadik karosszériaváltozat is megjelenik: egy kis egyterű, amely az Opel Corsa Combohoz hasonlóan a kisáruszállító szerepét is átveszi.