Bajban a Lotus?

2001.07.12. 16:42

 
   
   

Az elmúlt négy évben Anglia egyik legismertebb sportkocsigyártója elképesztően sikeresnek mutatkozott, de mintha megtorpanni látszana a lendület. Legkelendőbb modelljükből, az ultrakönnyű Elise-ből ugyan 3.000 fogyott a tavalyi év folyamán, a tervezőrészleg pedig két nagy megrendelőtől kapott munkát: a Ford az új Aston Martin Vanquish, a GM pedig az Opel Speedster vázszerkezetének, illetve futóművének tervezését bízta a Lotusra, sőt, ez utóbbi modell gyártását is a britek végzik. Emellett számtalan konzultációs feladatot is felvállaltak a hetheliek: különféle motorok, és futóművek, karosszériák fejelsztésében vettek részt tanácsadói szerepkörben. A stabilnak látszó vállalkozás azonban több hibát is elkövetett az elmúlt időszakban, ami akár végzetes is lehet.

 
   
   

Az első épp a két nagy megbízásos munka jelentős késésére vezethető vissza: mind a Vanquish, mind a Speedster esetében vagy fél évet csúszott a megvalósítás az eredeti tervekhez képest, ami egyben a költségek növekedését is jelentette. A második megkérdőjelezhető döntés az Elise felújítása volt, ami csaknem 15 millió dollárba került, csaknem annyiba, mint az eredeti típus kifejlesztése annak idején, ráadásul a befektetés legfeljebb hosszú távon fizetődne ki. Ennyi nagyjából elég is volt, hogy a cég nyeresége eltűnjön, sót, az új modellek fejlesztésére a tulajdonosoktól kapott mintegy hatvanmillió dolláros tőkeinjekció egy részét is elvitte. Állítólag ez is közrejátszott abban, hogy az elsősorban Amerikába szánt V6-os M250 bemutatását elhalasztották.

 
   
   



Pedig a nagy tervek itt sem hiányoztak: a Porsche Boxster megizzasztására szánt autóból évi 5.000-et szerettek volna eladni, a cég tulajdonosa, a maláj Proton számára kidolgozott egyszerűbb változatból pedig 20.000 készült volna a norfolki üzemben. Persze névleg az M250 projekt tovább folyik, de a megfigyelők szerint nagyon lassan: a Proton azt fontolgatja, hogy a saját üzemében egy kevésbé formabontó konstrukciójú sportkocsi gyártásába fog, míg a Lotus drasztikusan csökkentette a tervezésben résztvevő mérnökök számát. Ha pedig nem lesz új modell, akkor a Lotus hamarosan újra a csőd szélére kerülhet: a GM bevallottan csak átmeneti megoldást lát a Speedsterben, az Elise vonzereje pedig ki tudja meddig tart ki...