Audik csak alumíniumból

2001.07.30. 12:40

 
   
   

Csak alumíniumból készülő térvázra tervezi megépíteni az A4-es következő generációját az Audi. A technológiát, mely csökkenti a súlyt és ezáltal az üzemanyag-fogyasztást eddig az A2 és az A8 építésénél alkalmazták.
Most a tervezők azon vannak, hogy az építési eljárást a modellsorozat minden tagjára alkalmazzák. Az A2-esnél alkalmazott eljárás Gombóc Artúrt mintegy 200 kilogrammal teszi könnyebbé ellenfelénél, az A-osztályos Mercinél, és a tervek szerint a másfél év múlva érkező A3-on még drasztikusabb súlycsökkenést sikerül elérni. Az alimínium nem csak könnyebb, de jóval erősebb is mint az egyéb alkalmazott anyagok, úgyhogy az A3 sikeres bevezetése után a TT karosszériája is átalakulhat.
A vállalat szóvivője szerint az alumínium térváz alkalmazása általános lesz az Audi modelljein a jövőben, de az átállás sok időt vesz igénybe.
Az elmúlt években az Audi több tanulmánnyal is próbált rámutatni az alumínium használatának előnyeire, például a 92-es Avus-szal valamint a mostanában bemutatott Supercoupé-val. Ez utóbbi 623 lóerős szupersportkocsi a Mercedes SLR riválisának készült, a sorozatgyártásról még nem született döntés. Eddig az Audi 150.000 alumínium térvázas autót készített, amiből az első egy 1994-es A8 volt.