Leleplezték az új Ford Fiestát

2001.08.22. 11:36

 
   
   

Az autógyártók nemigen hagynak meglepetést Frankfurtra, ezúttal a Ford tette közzé új kisautója, a következő generációs Fiesta képét, és néhány adatát. Az autó formája a korábbi kémfotó-áradat után nem jelent nagy újdonságot: az apróság megjelenése egyértelműen a Focust juttatja az ember eszébe. A méretekről azonban eddig nem lehettek pontos elképzeléseink. Az új Fiesta valóban kicsi, 40 mm-el rövidebb, mint a kategória jelenlegi slágermodellje, Skoda Fabia. Hogy az autó mégis tágas legyen, azt a megnövelt tengelytáv, és nyomtáv biztosítja, az új Fiesta kerekei hosszában 40, széltében 70 milliméterrel kerültek távolabbra egymástól, mint a korábbi modell esetében. A Ford közlése szerint ezzel elérték, hogy a hátsó láb- és fejtér akkora, mint a Galaxy egyterűben. A csomagtér mérete is meggyőző, alapállapotban 285 liter, ami a riválisokkal összehasonlítva elég nagynak számít. A Fiesta biztonsági szempontból is sokat fejlődött, a cég mérnökei szerint a karosszériája kétszer merevebb, mint elődjéé, emellett hat légzsák, oldalsó merevítések, és a vázszerkezet speciális kialakítása - frontális ütközéskor az energia a padló és az A-oszlopok irányába terelődik - védi az utasok testi épségét. A merevebb karosszéria emellett az autó vezethetőségén is sokat javított, így kanyarban az új Fiesta precízebben tartható az íven. Az autó bemutatásakor három motorváltozattal lesz elérhető a kis Ford, egy 1,4 és egy 1,6 literes, 80 illetve 100 lóerős négyhengeres benzinmotorral, illetve a PSA és a Ford közös fejlesztésű 1,4 literes turbódízelével, amely a Fiestában 68 lóerőt teljesít. Később egy új fejlesztésű 1,3 literes 65 lovas, nyolcszelepes alapmotor egészíti ki a kínálatot. A nagyobb teljesítményű változatok kb. egy év múlva, a háromajtós karosszériával együtt kerülnek piacra, és ezzel közel egy időben érkezik a Fiesta alapjait hasznosító mini-terepjáró is.