Bemutatták a végleges Chevrolet SSR-t

2001.08.23. 14:46

 
   
   

A hihetetlen érdeklődést látva, amely a 2000 elején bemutatott Chevrolet Super Sports Roadster tanulmányt kísérte, a GM-nél elkészítették a kisteherautó-sportkocsi hibrid szériaérett változatát, amelynek prototípusát a napokban mutattak meg először a közönségnek Detroitban, a Woodward Dream Cruise keretein belül. A 2002 végén gyártásba kerülő négykerekű a showautó hatliteres motorja helyett egy 5,3 literes V8-ast kapott, és a GM kisteherautók következő generációjának padlólemezére épül. A karosszérián is változtattak valamicskét, bár ez leginkább csak az autó orrán vehető észre.

 
   
   

Az összecsukható fémtető azonban maradt: az SSR továbbra is könnyedén vált formát, hol egy vérbeli roadster, hol egy ősrégi kisteherautó alakját öltve magára. Az autó ára természetesen arányban áll majd a képességeivel: a 40.000 dollárból, amibe kerül, valódi roadstert, és kisteherautót is többet lehetne venni. Ennek ellenére nem kétséges, hogy a tehetősebb amerikaiak sorban állnak majd az SSR-ért, mivel az autóból csak egy korlátozott mennyiséget készítenek.