Száz éve állt rajthoz az első Ford versenyautó

2001.10.10. 10:09

 
   
   

Henry Ford 1901 október 10-én állt rajthoz élete első autóversenyén. A versenyen összesen hárman indultak, ám az egyikük már a rajtnál feladni kényszerült egy műszaki hiba miatt. Így az első bálos Ford és 26 lóerős autója egyedül maradt az időszak ismert autóversenyzőjével, Alexander Wintonnal szemben, aki 70 lóerős autójával, és számos versennyel a háta mögött abszolút esélyes volt a győzelemre. Végül Ford, aki épp autós vállalkozásának csődjével küszködött, Winton műszaki problémáinak köszönhetően győzött.

 
   
   

E kis diadalnak is köszönhető, hogy Fordnak sikerült újabb befektetőket találnia a folytatáshoz, és elkezdődhetett az autóipar egyik legfényesebb karrierje. Érdemes szót ejteni a versenyautóról is: a Sweepstakes nevű járművet kéthengeres, 8,8 literes motor hajtotta, és a verseny során 115 km/h sebességet ért el. Az autó különlegessége a porcelán-foglalatú gyújtás volt, mely megbízható működést eredményezett. A gép ma is a Ford tulajdonában van, és későbbi társaival együtt látható lesz a hétvégén Dearbornban, ahol a Ford első sportsikerének emlékére nagyszabású ünnepséget tartanak.