A Honda kiszáll a CART-ból

2001.10.15. 14:57

 
   
   

A japán gyártó úgy döntött, 2002 után nem szállít motorokat az amerikai versenysorozatba. A döntés nem volt váratlan, mivel már korábban bejelentették, hogy nem tudnak alkalmazkodni a CART 2003-ban érvénybe lépő új szabályaihoz. A néhány napja nyilvánosságra hozott döntés értelmében 2003-ban már csak 3,5 literes V8-as szívómotorokkal lehet versenyezni a sorozatban, így az eddigi, 2,65 literes turbófeltöltéses V8-asok gyakorlatilag mehetnek a szemétbe. A Honda és a Ford is tiltakozott a döntés ellen, mondván, hogy ennyi idő kevés egy új motor kifejlesztéséhez, ráadásul a CART szabályzata szerint a 2003-ra érvényes szabálymódosításokat 2001 március 1-ig nyilvánosságra kellett volna hozni, ami nem történt meg.

 
   
   

A Honda amerikai versenyrészlegének vezetői úgy nyilatkoztak, hogy fájó szívvel válnak meg a CART szériától, amely számos sikert hozott a cégnek, (1994 óta öt bajnoki cím, három konstruktőri elsőség és 60 győzelem) de amennyiben a szabályalkotók képtelenek betartani saját szabályaikat, úgy nem maradhatnak tovább. A 3,5 literes szívómotorok bevezetése egyébként nem ésszerűtlen lépés, hiszen a konkurens Indy széria autói is hasonló egységeket használnak, azaz újból lehetőség nyílna arra, hogy egy motorszállító egyetlen motortípussal a CART-ban, és az Indy 500-as versenyen is részt vehessen. A CART a Honda - és esetleg a Ford - távozásával viszont szorult helyzetbe kerülhet, hisz az egyetlen megmaradó gyártó, a Toyota - amely egy Indy motor fejlesztésén is dolgozik - képtelen lesz az összes csapatot ellátni megfelelő motorokkal.