Renault Espace kémfotók

2001.11.06. 10:49

 
   
   

Európában még mindig az Espace az egyik legkelendőbb nagy buszlimuzin, de a franciák már dolgoznak a következő generáción, amellyel méginkább leléphetik a konkurenciát. A próbakocsik álcázásakor a gyáriak talán túl jó munkát is végeztek. A fotókon alig látszanak értékelhető részletek, bár az így is sejthető, hogy a Vel Satis padlólemezére épülő új modellváltozat valamivel nagyobb lesz, mint az előd, formai megoldásaiban pedig az Avantime, és a nemrég átdolgozott Clio stílusjegyei köszönnek vissza.

 
   
   

Az autó motorválasztéka szintén a már jól ismert egységekből áll majd, a belépőmodell valószínűleg a négyhengeres kétliteres közvetlen befecskendezéses motort kapja meg, míg a csúcsmodellekben az Isuzu által szállított háromliteres hathengeres dízelmotor, és egy benzines V6-os kap helyet. Ez utóbbi származása egyelőre kétséges, bár valószínűnek látszik, hogy a Renault saját motorja helyett a Nissan egyik hathengerese kerül a motortérbe. Az autó jelenlegi ismereteink szerint 2002 októberében a Párizsi Autókiállításon mutatkozik be, a forgalmazás pedig 2003 tavaszán indulhat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.